3.
Reggel
9:26kor keltem. Az ágy túlsó oldalán csak Nora feküdt, Seth sehol. Felültem az
ágy széllére és nyújtózkodás közben nagyot ásítottam. Felálltam, de annyira
hirtelen, hogy az egész világ homályba borult. Kellett pár másodperc mire újra
láttam, odacammogtam az ablakhoz, felhúztam a sötétítőt és kinyitottam az
ablakot. A nap bevilágítótt az ablakon átt és én újra nemláttam
másodpercekig. Kint a kertben a madarak már csirippeltek és az utca
felől sűrű kutyaugatás hallatszott, Bambi az árnyékban aludt nemtörődve az
idegen kutyák ugatásával. Elfordultam az ablak felől és elindultam az ajtó
felé, kinyitottam és halk rádió zenéjét hallottam a konyha felől. Szalonna
szaga terjed a házban. Nyami. Odamentem a konyha ajtajában és bekukucskáltam.
Seth sürgött-forgott a konyhapult előtt.
-Jó
reggelt.- köszönt úgy, hogy hátra sem nézett.
-Jó
reggelt.- köszöntem vissza.- Mióta vagy fent és mi a reggeli?
-Fél
órája és rántotta szalonnával.
-Hmm,
azt szeretem.
-Tudom.
-Nora
is szereti.
-Azt
is tudom.
-Mást
is tudsz mondani?
-Tudok.-
mosolyodott el.
-Marhavicces
vagy.
-Tudom.-
nevetett fel.- egy perc és kész a reggeli.
-Oké
akkor én visszamegyek a szobámba felkeltem a királykisasszonyt és
elmegyünk fogatmosni.- ismertettem vele első reggeli programomat.
-Jó.
Ellöktem
magam az ajtókerettől aminek az előbb nekitámaszkodtam és elindultam
a szobámba. Mikor odaértem az ajtóhoz nemtudtam, hogy hogyan is keltsem
fel mélyen alvó barátnőmet. Hiretelen támadt egy ötletem és gondoltam ráhozom
a szívrohamot. Befutottam a szobámba az ágy azon oldalára ahol Nora
feküd és elkezdtem kiabálni.
-Siess
Nora kelj fel ittvannak az idegenek. Elakarnak minket rabolni
a földönkívüliek. –Nora szeme olyan sebességgel pattant fel, hogy azt egy
versenyautó is megirigyelte volna és kipattant az ágyból.
-Tessék?
Mivan? Hol? Minket? Miért? Hova fogunk most menni? Holvan Seth? – kezdett el
felöltözni. –És hol van Bambi?
-Őket
már elrabolták, azt mondták mi vagyunk a következők csak már nemfért ember
a csészealjba ezért visszajönnek értünk.- ordítottam miközben én is
felkaptam a nadrágom ami a fotelban hevert.
-Úr
isten.- sikoltott fel én pedig elnevettem magam.
-Seth
a konyhában, Bambi a kertben hűsöl és kész a reggeli.
-Te
szemét.- ordított utánnam hiszékeny barátnőm én pedig bementem a fürdőszobába,
hogy megmossam elnyűtt képem. Nora követett, majd együtt mentünk be
a konyhába.
-Mitörtént?
Mi volt ez a nagy visítozás?
-Camilla
kitalálta, hogy jönnek az űrlények és Bambit meg téges is elraboltam.-
duzzogott, Seth egy félmosollyal felém biccentett.
-Szép
munka.
-Hé.
Itt a barátnődről van szó.- bökött mutató ujjával a mellkasa felé
Nora.
-Nézd
a dolog jobbik oldalát. Öt perc alatt felöltöztünl és megmosakodtunk.-
röhögtem fel.
-Igaz.-
helyeselt Seth.- Ma de most egyetek, kihűll a kaja.
Reggeli
után elmosogattam és megkértem a szerelmes párt addig rakják össze az
ágyam, Nora vállalta Seth pedig kiment
a kertbe addig játszani Bambival. Mind a kertbe mentünk miután
végezdtünk a munkánkal. A kertben leültünk a kerti fotelbe.
-Ömm
nemszeretnétek modellt állni?.- néztem fel rájuk.- mármint hárman.
-De
persze.- Mosolgyott a barátnőm, Seth pedig bólintott.
-Oké.
Akkor egy perc és itt is vagyok.- felálltam és befutottam a szobámba. Ott
felkaptam a fényképezőgépem és kirohantam.
-Nos
akkor menyetek oda a kutyához és játszatok vele.- utasítottam őket.
Úgy
tettek ahogy mondtam. Kint nevetgéltünk a kertben vagy fél órája mikor
Seth odajött hozzám és elvette a gépet.
-Most
te jössz menj és játszatok, majd én fotózok.- utasított.
Odamentem
Norahoz és Bambihoz. A kutyus tényleg aranyos volt míg Nora ült
a fűben én guggoltam és játszottam a csöpséggel. Bambinak tényleg sok
energiája lehette mert annyit ugrált akár egy edzett kisnyuszi. Seth csak
fotózott minket és nevetett mikor Bambi egy rossz ugrás után a földre borult
majd felállt és megrászta magát majd újra ugrott.
Kettőkor
Norának megcsörrent a fotelon hagyott mobilja amiért odaszaladt és
felvette.
-Szia.
Igen anyu. Igen. Most? Jó, szóllok Norának. Ja jó akkor megkérdem. És hova is
megyünk? Ahhá, ott rég voltunk... Igen jó megyünk, szia.- köszönt el
anyukájától majd felénk fordult.- Camilla nemjönnél velünk a nagymamám
hatvanadik születésnapját megünnepelni?
-Szívesen
mennék, de programom van. Constantine ötre jön értem.
-Ja
akkor oké. Mi megyünk is akkor, anyu egy perc múlva jön is értünk.
-Oké
akkor kikisérlek benneteket.- indultam
velük a ház elé.
Csak
két percet álldogáltunk a ház előtt mikor Nora anyukája Susan megállt
előttünk.
-Szia
Camilla. Te nem jössz?- nézett rám csodálkozva, mert általában én is csatlakozok
családjukhoz.
-Nem,
sajnállom. Progamom van és nem volna szívem lemondani.
-Értem.-bólintott.
-Szia
Cam.- Kiáltott előre a hátsó ülésről Bessy, Nora kistesója.
-Szia
Bess. Miújság?- érdeklődtem.
-Semmi
különös. Valamikor áttjöhetnéh filmezni Norával együtt.
-Vam
egy jobb ötletem. Mi lenne ha ti jönnétek átt hozzám a jövő hétvégén és
csinálnánk pár képet a „legjobb tesók“ címmel?
-Az
télleg remek volna.-ragyogott fel az arca.. Majd eggyeztetünk mikor, de most
megyünk mert nagyi vár.
-Oké,
jó szórakozást.
-Viszont.-
húzták fel az ablakot majd elindultak.
Bementem
a házba és szétterültem a ágyon. Háromnegyed óra múlva
feltápászkodtam és elcammogtam megzuhanyozni. Kiléve a zuhanyfülkéből
megtöröltem a hajam és magam köré tekertem a törölközőt. Szembeálltam
a tükörrel és elővettem a hajszárítót és megszárítottam a hajam.
Szemhélytussal vékonyan kihúztam a szemem majd szempillaspirállal
végigszántottam a szempillámon és elégedetten néztem szembe
a tükörképemmel.
-Tökéletes.-
mondtam a tükörképemnek.- most pedig a ruha.
Viszzamentem
a szobámba és a ruhásszekrényemet felnyitva elkezdtem kotorni az
aljában. Mivel nemtudtam,hogy hova készül vini engem bizonytalan voltam
a ruhámmal kapcsolatbam.
-Mi
is legyen az?- kérdeztem magamtól.- Ahhá.- kiáltottam fel mikor megtalálta
a darabot. Felvettem és a tükörhöz sétáltam.
Véginéztem
magamon. Festett vörös hajamat begöndörítettem így nagy hullámokba pihent
a vállamon és a mellemen, szemem kihúzva. A ruha egy térd fölé
érő fekete csipkés darab amin néhol halványrózsaszín virágok futnak átt zöld
levelekkel és tüskékkel párosítva, U alakú kivágással, a vállamat takarja.
Mivel
úgy gondoltam, hogy ebben fázni fogok ha elkezd fújni a szél ezért magamra
húztam egy áttetsző harisnyát és előkapartam a könyékig érő bőrdzsekimet.
Végül fekete balettcipőt húztam a lábamra.
Pontosan
ötkor Constantine megállt a ház előtt és dudálni kezdett. Felkaptam az
ágyamra ledobott mobilomat és mindent bezártam. Beültem Constantine mellé
a 69’camarojába.
-Szia.-mosolygott
rám.
-Hali.
-Mehetünk?
-Persze.
-Megvan
mindened?
-Azt
mondtad, hogy ne hozzak semmit csak a mobilomat ha kell.- néztem rá
értetlenül.
-Aha.
-Hová
megyünk?-kérdezdtem.
-Titok.És
most ha nem bánod bekötném a szemed.
-Mi?
Miért?
-Mert
titkos helyre megyünk.
-És
ott mit fogunk?
-Titok.
-Hmm.
Mi ez a jó illat?
-Ne
kérdezősködj. Ma előtted minden titok míg nem érünk ki oda ahova akarlak vinni.
-Oké
többet nemkérdezek.
-Helyes.-
bólintott tá és egy halványkék kendővel bekötötte szemem.
Körülbelül
negyed órát utaztunk mire leállította a motort. Egész végig próbáltam
kiszedni belle a dolgokat, hogy hova is megyünk. Nemsikerült, hallagatott
mint a sír.
-Levehetem
a kendőt?- kérdeztem mer halottam, hogy kiszáll az autóból. Nemjött válasz
ezért nyúltam a kendőért és már majdnem megfogtam mikor melettem kinyílt
a kocsi ajtaja és Constantine gyengéde megfogta a kezem.
-Még
ne. Nemteljesen vagyunk ott. Még sétálnunk kell.
-De
én nemtudok sétálni kendővel a fejemen.
-Semmi
baj. Most óvatosan szálj ki, fogom a fejed, hogy be ne verd. Oké most akkor
gyere a hátamra.- mondta miután sikeresen kiszálltam az autóból.
-Mi
?- sikkantottam fel halkan.-Szoknyában vagyok.
-Nefélj
nemláthat meg itt senki.- jött a válasz mál előttem. Előrenyújtottam és
kitapogattam a vállait majd erőssen megszorítva a hátára ugrottam.-Jó
így megfelel, most kapszkodj erőssen mer még kiszedek valamit az autóból.
Utánna is csak egy kézzel foglak tudni fogni, légy erős.- mondta majd becsapta
az autó ajtaját és kiszedett hátulról valamit. Bal kezébe fogta a valalmit
amit kiszedett az autóból majd bezárta és jobb kezével áttkarolta a combom
megkönnyebbítve azzel az én dolgom. Útközben madarak csicsergését, ágak
reccsenését hallottam és fákat kerülhetett ki a kanyarokból ítélve ezért
gondoltam, hogy valami parkban vagy erdőben lehetünk. Vajon hová visz? Nehéz
volt, hogy ne kukucskáljak, egyrészből mert kiváncsi voltam, a másik ok
pedig az, hogy erőssen kapaszkodtam a hátán és nemszerettem volna
megkockáztatni azt, hogy leessek.
-Mióta
sétállunk?- kérdeztem mikor már eluntam az agyam.
-Csak
én sétállok, és csak hat perce. Még kettő vagy három percet bírj ki.
-Oké
csak siess.- mondtam és elkezdtem számolni a másodperceket.
Ötvenkilenc,hatvan... Egy, kettő, három...Ötvenhat, ötvenhét...- Már két és fél
perce gyalogolsz.
-Oké
itt jólessz.- mondta szerintem magának.- Most leteszlek, de még ne szedd le
a kendőt.- azzal leszáltam a hátáról és ahol lerakta a lábam ott
maradtam míg Constantine elment előllem és valamit csinált.
-Jó
most hunyd be a szemed.- jött a hátam mögé majd enyhén jobbra fordított
és levette a kendőt a szememről, de én még továbbra is szorítottam
a szemem mert csukott szemembe világítottak a nap erős sugarai.-
Kinyirhatod.
Mikor
meghallottam lassan kinyitottam a szemem és egy réten találtam magunkat,
csodaszép volt. A hatalmas téren virágok ezrei virítottak a fűben,
fák vették körül a rétet. Jóll éreztem, hogy fákat kerül ki. Előttünk egy
kis tó volt látható, a nap sugarai megtörtek rajta, finoman hullámzott
a víz.
-Ez...
ez csodálatos.- nyögtem ki nagy nehezen a szavakat és felé fordultam.
-És
nyugodt, csendes.- mondta a szemembe nézve.- eztnézd.- megfogta
a kezem és megfordított. Mögötte egy piknikkosár volt, mellette egy pakróc
rajta két pité stál. Narancslé, egy számomra ismeretlen pezsgősüveg, két
műanyag pohár és két pezsgőspohár.
-Én
nem i studom, hogy mit mondjak.- ámultam.
-Nemkell
semmit mondanod csak ezt fogadd el.- mondta és egy mozudlattal előrehúzta az
eddig hátamögött tartott kezét és kezében egy gyönyörű rózsa volt.
-Vörösrózsa,
a kedvencem.
-Tudom.
Megleptelek?- nézett rám gyönyörű szemeivel.
-Nagyon,
nemszámítottam piknikre. Azthittem valami clubba megyünk vagy valami ilyesmi.-
nevettem fel.- De ez... ez csodálatos.
-Pont
mont te.- fogta meg a bal kezemet, magafelé fordított majd gyengéden
számra tapasztotta a száját. Gyengéden elemelte ajkait az enyémtől.-
Együnk egy pitét.- Húzott a pokróc felé.
Lerúgta
a cipőjét mikor a pokrócra lépett, követtem mozdulatait és leültünk.
Elővett egy kést és tálalta a pitéket.
-Hmm.
Ez finom.- töröltem meg a számat. A pite télleg nagyon finom volt és
nemtudtam betlni vele.
-Köszönöm,
tegnap óta könyörögtem anyunak, hogy adja oda a nagyi receptjét és ezt
a kettőt tökéletesen sikerült megcsinálnom.
-Ügyes
vagy.- néztem rá őszintén.
Miután
megettük a pitéket leöblintettük narancslével és Constantine elrakodott
a piknikosárba, majd hátradőlt és elterünk a pokrócon, én is így
tettem.
-Szebbé
tetted a napom.- húztam magam alá a kezem.
-Nem,
te tette szebbé a napom.
A tegnapi az fantasztikus volt, de ma... Ma mikor megláttam
mennyire örülsz annak, hogy idehoztalak... Az leírhatatlan volt.- pislantott
felém.- Tudod olyan jó veled, szeretek a közeledben lenni.
-Ezt
jó hallani. Elállt a szavam mikor idehoztál. Ha udnád, hogy hány lány élné
ezt most átt helyettem. Ez olyan irigylésre méltó. Sosem gondoltam volna, hogy
valakivel ilyen jóll fogom érezni magam.- hunytam le a szemem.
-Nagyon
örülök, hogy eljöttél velem, nemhittem, hogy ennyire fogsz neki örülni.
Tetszik?
-Persze,
hogy tetszik. Kinek ne tetszene?- tettem fel inkább saját magamnak
a kérdést.
-Nemtudom.-
mosolyodott el.- Ömm. Milyen napjaid szoknak lenni?
-Mióta
újra kibékültünk sokkal jobb. Figyelj tudom, hogy én voltam a hibás,
nemtudom mi ütött belém. Talán... Talán féltékeny voltam.- vallottam be az
igazságot.
-Te
kis butus, inkább ejtsük a témát, nemakarok a múltra gondolni.
Nemtudom,
hogy hány órán keresztül beszélgethettünk, mikor felültünk már szürkült.
-Vacsorát?
-Hát
az is van?- csodálkoztam el.
-Persze,
görögsaláta.- húzta elő a kosárból a minihűtőtáskát.
-Te
tényleg tudod, hogy miket szeretek.- csodálkoztam el.
-Amit
egyszer megtanulok azt soha nemfelejtem el.- nevetett fel majd odahajolt hozzám
és csókot lehet a homlokomra.
-Várj
kiveszem.- nyúltam a salátákért. Constantine elrakta a minihűtőtáskát
és elkezdtük enni a salátánkat.
Hamar
végeztünk vele. Nagyot nyújtóztam. Constantine felállt és felém nyújtotta
a kezét.
-Velem
tartanál egy sétára?
-Szívesen.-
kinyújtottam a kezem és hagytam, hogy felsegítsen.
-Erre.-
mutatta az irányt.
-Reméllem
te is jóll érezted magad velem.- törtem meg a pillanatnyi csendet mikor
odaértünk a tóhoz.
-Ezt
szeretném elmondani.- nyelt egy nagyot majd komoly arcal rámnézett.
-Félnem
kell?- kérdetem és ő egy fájrázással jelezte, hogy nincs félnivalóm, majd
lehunyta a szemét, mélyen beszívta a levegőt és miután újra
a szemembe nézett hangosan kifújta a tüdejében tartott levegőt.
-Camilla
én... Camilla Solitario... –kezdett a mondókájába másodszorra is én pedig
kérdőn felvonta a szemöldökömet.- tudom, hogy sokszor megbántottalak és
szenvedtél miattam.- hunyta le a szemét megbánóan.- Én is sokat szenvedtem
tetteim miatt, szenvedtem azért mert bántottalak, mert eldobtalak magamtól és
mert még szeretlek.- amint kimondta az utolsó szót nekem elakadt
a lélegzetem, ő pedig megfogta a kezeimet és letérdelt elém.-
Szeretném ha megbocsájtanál és elfelednénk a rossz emlékeket, csak
a jók maradnának. Ketdjük tiszta lappal csak te és én. Camilla, lennél
a barátnőm?- pillantott fel rám gyönyörű szemeivel én pedig elpirultam.
Ez az egész nagyon romantikus volt, a már
lement nap vékony vöröslő vonalakat húzott a horizonton a felhők
között és a csillagok majdnem fenlevése a fekete égbolton. Szeretem.
Csak ez az egy szó villogott a szemem előtt, a szívemet dobogtatta és
a fejemet majd szétt kalapálta. Mond ki, hogy Igen, mond ki. De
a számat nembírta elhagyni az Igen szócska. A szemem megtelt
könnyekkel és lehunytam a szemem. Valahogy egy perc múlva rájöttem, hogy
Constantine még mindig előttem térdel és nézi ahogy pityergek, de nemtudja megállapítani,
hogy örömömben vagy bánatomban.
-
Ih...ghen.- böktem ki nagy nehezen mert egy gombóc szorongatta a torkom.
Constantine a barátom.
Ekkor
Constantine felállt áttkarolta a derekamat és magához húzva pörögni kezdett
velem. Majd megállt elengedett, két kezébe fogta a fejemet, mélyen a szemembe
nézett és megcsókolt.
Hosszú
percekig csak csókoltuk egymást, nemtudtunk betelni az érzéssel. Az egy dolog,
hogy megcsókolom mikor még nemvagyok a barátnője, de amikor az vagyok. Az
leírhatatlan, csodálatos, vággyal teli, szenvedélyes, érzéki. Szerelmes.
-Szeretlek.-
mondta mikor abbahagyta ajkaim gyengéd simogatását a sajátjával.
-Én
is. Jobban mint gondolnád.- adtam ennek a nyálas dumának bár nemnagyon akartam.
De elrontanám a pillanatot ha nem mondanám ki az iránta érzett érzelmeimet egy
rövidke mondatban.- Jobban mint gondolnád.-suttogtam visszhangként és lehunyva
a szemem szájára tapasztottam az enyém.
-Tudom.
Gyere igyunk egy kis pezsgőt.- mosolyodott el.
Visszamentünk
a piknik hejünkhez és felbontottuk a pezsgőt, fogylmam sem volt milyen, de
nagyon ízlett. Kocintottunk az újonnan felpezsdült szeremünkre és leülve a
pakrócra nyomtam még egy gyengéd puszit a szájára és beszélgetni kezdtünk.
-Tudod...
azért mondtam el ma, hogy szeretlek mert már nembírtam magammal és úgy éreztem,
hogy széttvet az ideg ha nemmondhatom el az irántad érzett szerelmem. Amióta
újra beszélgetni kezdtünk valahogy belédszerettem, fogalmam sincs, hogy miért
és miképpen csak megtörtént. De úgyérzem, hogy nemtudnák nélküled élni. A tegnapi
pedig hatalmas erőt adott ahhoz, hogy ma megkérdezzem, szeretnél-e velem lenni.
Ha nem viszonoztad volna a csókot, a szeretkezést akkor a mai nemtörtént volna
meg. Egyszóval örülök.- nézett fel rám mikor elmondta ezeket és nagyot kortyolt
a pezsgőből.
-Örülök
annak, hogy elmondtad mind ezt és legalább tudom, hogy a tegnapi tetteimet
nemkell megbánnom.- vigyorogtam.- És azért engedtem, hogy megtörténjen a
tegnapi szeretkezésünk mert nemtudtam ellenállni neked, olyan... vonzó vagy,
tudod mindenki szereti a tiltott gyümölcsöt. És mivel mi tegnap még nem jártunk
számomra te tiltott gyümölcs voltál. De biztosíthatlak róla, hogy élveztem és
te is így vagy vele.- néztem rá kérdőn.
-Természetesen.
Csokoládét?- bólintott majd keze eltűnt a piknikkosárba és elővette a kedvenc
csokoládémat.
-Ó.
Igen, köszönöm kérek.
Ezekutána
még órákig beszélgettünk a régi szép időkről. Sokat megtudtam Constantineról.
Főképp azt, hogy hiányoztam neki és tudta, hogy szeretek fotózni, így ő is
tanult egysmást.
-Ideje
mennünk, későre jár.- mondta mikor nagyot ásítottam.
-Én
is így gondolom.- nyomtam el még egy ásítást.- Hol alszunk?
-Ha
lehet inkább nálatok, mert az anyuék már rég alszanak.
-Oké,
induljunk.- Constantine felállt és engem is felhúzott, majd elkezdtük öszerakni
a poharakat pakrócot és kézenfogva elindultunk...valamerre.- Ömm. Merre is
megyünk?- fordultam felé és várta a válaszát.
-Nemtudom.-
röhögött fel.- Csak előre és csak kijutunk innen.- Erre nem számítottam, de
mást nemtehettem ezért elindultam előre a sötétségbe.
Percek
múlva kiértünk a kocsihoz, beszáltunk és Constantine felbőgette a motort.
-Akkor
induljunk szerelmem.- hajolt felém és apró csókot lehelt az orrom hegyére.
Bekapcsoltam
a biztosnsági övemet és elindultunk hozzám. Az egész hazaúton egy árva szót sem
szóltunk egymáshoz. Mikor lefékeztünk a ház előtt, előhalásztam a
kesztűtartóból a mobilomat és a kulcscsomómat amit akkor raktam be oda mikor
előttünk beszálltam az autóba. Kiszálltam és ki akartam szedni a piknik
kosarat, de Constantine szólt, hogy majd otthol eltakarít belle, és most
menjünk aludni.
Előhalásztam
a kesztűtartóból a mobilomat és a kulcscsomómat amit akkor raktam be oda mikor
előttünk beszálltam az autóba. A bejárati ajtó elé álltam és elkezdtem
kikeresni a megfelelő kulcsot, seperc alatt meglett. A kulcsot bedugtam a zárba
és elfordítottam.
-Nyisd
már ki, nincs bent semmilyen szörnyeteg amitől félned kelllene. És ha lenne is
akkor is megvédenélek.- röhögött fel kacéran, és elém álva bement a lakásba.-
Látod, nincs itt semmi amitől félni kéne!- tárta szétt a karjait. Majd hirtelen
egy gyors mozdulattal mintha valami berántotta volnaőt a sötétbe, kiabálni
kezdett.- Á, segítség!
-Haha,
marha vicces vagy!- léptem be én is a sötétbe becsuktam magam mögött az ajtót
és felkattintottam a lámpa kapcsolóját.
Halovány
fény világította be a szobát ezzel mindkettőnket elvakítva. Constantin
szerezhette vissza hamarabb a látását, mivel elém ugrott, megfogta a derekamat
és megpörgetett.
-Tegyél
már le.-vihogtam, de ő csak pörgetett tovább. Elkezdett lejjebb ereszteni és
arcát a vállhajlatomba fúrva megcsókolta azt.
-Te
mindíg is ilyen nyűgös voltál?- leállt egy helyben és elhúzta fejét a
vállamtól.- Vagy csak én emlékszem rosszul?
-Te
emlékszel.-nevettem fel.- Csak most vagyok nyűgös mivel tegnap... vagy ma-
fogalmam sincs mivel még mindig nemnéztem meg az órát- Norával és Sethel
kellett egy ágyban aludnom.
-Megértelek.-Azzal
kézenfogott és bementünk a hálószobámba.
A szobám
ajtaját kulcsra zrátam és a függönyöm is behúztam, majd visszasétáltam
Constantinehoz és megálltam vele szemben.
-Akkor
aludjunk.- suttogtam a fülébe és elkezdtem lefúzni róla a felsőjét.
Követte a példámat így lekerült mind a kettőnkről a ruha. Csupán
csak a fehérnemű maradt rajtunk és úgy bújtunk az ágyba.
Karjaiba
font és percekig csak néztem magam elé. Mikor meghallottam egyenletes
szuszogását tudtam, hogy elaludt. Az érzés, hogy újra az övé vagyok és ő az
enyém egyszerre megrémített és örömet okozott. Féltem, hogy újra elvesztem és
örültem, mert újra a karjaiba zárt, csókolt, szeretett.
*
Fogalmam
sincs, hogy mikor aludhattam el, de nem is érdekelt.
Constantine
mellettem volt, csak ez számított semmi más. Valahogy az este szembe fordultam
vele. Ő is kinyitotta a szemét és mikor meglátott száját mosolyra húzta.
Csak néztük egymást. Végül odahajolt hozzám és megcsókolt.
-Gyönyörű
vagy hercegnőm.- tolta fel magát az ágyon.
Ásítottam
egy nagyot és én is felülem.
-Köszönöm.
-Együnk
valamit.- mászott le az ágyamról és felkapta a földről a pulóverét
amit az este én húztam le róla.
Én
is kimásztam az ágyból, de én ellentétben vele kinyitottam a szekrényem
ajtaját és kiszedtem belle egy köldökig érő REBEL ROCK feliratú koponyás felsőt.
Így csak a bugyim takarta el formás fenekemet.
-Hmm.-
hümmögött miközben én összeraktam az ágyam.
-Mi
az?
-Formásabb
lett a feneked. Szexi.-jött oda hozzám és rácsapott az említett
testrészemre.
-Jó
észrevétel. Néha lejárok futni.- kuncogtam fel és elindultam a konyha
felé.
-Mit
kajállunk?- futott utánnam. Kérdően és a hűttőelé álva kereste
a reggelinket majd felém fordult.- Joghurt műzlivel?
-Jöhet.
Megkeresem a műzlit.- kezdtem el kotorni a mosdó fölötzi
szekrényben.- Gyümölcsös vagy csokis?
-Csoki.-
kaparta a családi csomagolásos joghurtot egy tálba és kikapva
a kezemből a műzlitazt is a tálba szórta.
-Kanalak.-
mondtam inkább magamnak mintsem neki, odasétáltam az evőeszközöknek heyet adó
fiókhoz és előhúztam két kiskanalat. Leültem és összekevertem a tálkában
lévő reggelimet.- Hmm. Nemrossz.
-Tudom,
én csináltam.- düllesztette ki a mellét büszkén.
-Csak
összekeverted a kettő kaját. Ez nemnagy tudomány.- lohasztottam le
a szájáról a mosolyt.
-Ünneprontó.-
bökött oldalba.
-Hé,
vigyázz az ujjadra mert leharapom.- fenyegettem.
-Féllek
tőled.- vágott olyan arcot mintha télleg rettgne tőlem.
-Jóll
teszed.-öltöttem ki rá a nyelvem.- most pedig egyél és utánna takarítsunk
ki.
A reggeli
után Constantine jógyerek módjára elmosogatott és eltakarított a konyhában
és a szobámban. Én felporszívóztam az egész házat és felmostam. Délben
elmentünk az üzletbe epret és nutellát venni. Egykor már a palacsintát is
elkészítettük és egy film kíséretében én hármat- Constantine ötöt evett meg.
A film végén elvettem szerelmemtől a tálat amin a palacsinta
volt és kisétáltam vele a konyhába, majd elmostam. Mosogatás után
megfogtam két almát és visszasétáltam a szobámba. Constantine épp
telefonált.
-Nemtudom.
Várj egy pillanatot itt van.- mondta a telefonba és felém fordult.- Van
kedved ma lemenni a parti bárba koktélozni vagy sörözni?
-Volna
kedvem. Kik lesznek ott?
-Csak
pár haver. Majd bemutatlak nekik téged. Nemkell parázni lesznek csajok is.
-Rendben,
mehetünk.
-Oké
akkor lebeszéllem.- kacsintott felém a mobilját felmutatva majd elkezdett
beszélni azzal aki hívta őt.- Persze akkor megyünk... Igen... Mikorra legyünk
akkor ott?... Rendben... Megbeszélve. Csá Quen.- köszönt el majd letette
a mobilt az éjjeliszekrényre.- Akkor este bulizunk.
-Igen,
este.- egyeztem bele.
-Szerintem
legyalagolhatnánk a partra. Nincs messze és utánna mehetnénk még bulizni
az egyik haverhoz ha szeretnéd. Két kilométer nincs messze.
-Persze
ez jó ötlet. Hányra kell ott lennünk?
-Nyolckor.
Ömm... Szerintem én hazamegyek lezuhanyozni és beszéllek kicsit
a bátyámmal, mert tegnap hazautaztak egy hónapra.
-Persze.
Majd találkozunk valahol.
-Azt
szerettem volna ha te is jönnél hozzánk. Én most hazamennék rendbehoznám magam,
addig te is. Majd kocsival visszajövök érted. Addigra a bátyám is tuti
otthol lessz, mert most a régi haverjainál sörözgetnek tudtommal. És
tőlünk mennénk a buliba.
-Rendben.
Gondolom akkor kapok egy órát.
-Igen,
addig... Addig csinálj magaddal azt amit ilyenkor a lányok szoktak.-
tellegett a kezével mutatva, hogy őt nem érdekli, mit is csinálnak
ilyenkor a készülődő hölgyek.
-Oké.
-Akkor
én indulok is. - hajolt oda hozzám egy csókra.
Lágy
ajkai simogatása borzongó hatást keltett a testemben. Annyira örülten,
hogy ma bemutat a barátainak és a családja is studni fogja, hogy újra
együtt vagyunk.
-Szia.
-Pá
édes.- intett a kezével és otthagyott engem a szobámban.
Egy
órám lévén úgy gondoltam, hogy előkeresem a ruhát amiben megyek, majd
megzuhanyozok, smink és haj. Tökéletes terv. Odasétáltam
a ruhásszekrényemhez és kotorni kezdtem benne. Megtaláltam egy két évvel
ezelőtt vásárolt ruhámat amit azért vettem, mert Nora egyik osztálytársa
meghívta a Korlova családat egy kerti partira. Mivel én is a Korlova
család tagja vagyok így én is elmentem, természetesen Seth is ott volt így öten
vettünk részt a grill partin. Kellemesen éreztem magam akkor este, annak
ellenére, hogy nemsokkal előtte Constantine akkor szakított velem Nicky miatt.
Végigterítetem
az ágyamon a lenge csipkés fekete koktélruhát és kerestem hozzá egy kis
táskát.
A
zuhany előtt megálva levetettem a ruháimat és a szenyesbe dobtam
őket. Megengedtem a vizet a zuhanyba, hogy melegedjen fel.
A tükör elé sétáltam és gyors fogmosást tartottam, majd bemásztam
a tus alá.
Az
első öt vagy tíz percben megmosakodtam, majd percekig csak álltam és szívtam
magamba a frissel bőrömbe dörgölt testápoló illatát. És gondolkodtam.
Elzártam
a vizet, kiszálltam a zuhanyfülkéből és megtörölköztem. Bekentem
a hajamat egy hajápoló krémmel és megszárítottam. Befuttottam
a szobámba, hogy keressek egy hajgumit. Mikor megtalálta összefogtam
a hajam és visszafutottam a fürdőszobába felvinni a sminkem.
A sminkelési stílusomban vitem fel a mázt az arcomra: szemhéj kihúzó
ecset, szempillaspirál, és egy kis ajakrúzs. Mikor a sminkemet
tökéletesnek tituláltam, széttbontottam a copfba fogott hajamat kifésültem
és hagytam, hogy természetesen ráhulljon a vállaimra.
A szobámban
toporogva vártam, hogy Constantine mikor jön, két halk dudaszót hallottam
a ház előtt. Kirohantam és bepattantam a vezető melletti ülésre és
lágy szerelmes csókot nyomta az ajkára köszönés gyanánt.
-
Szia szerelmem. Paris már otthol van, indulhatunk mi is!?
-Igen.
-Gyönyörű
agy.- mért végig mosolyogva.
-Köszönöm.-
pirultam el.
Constantine
lefékezett a házuk előtt és leállította a motort.
-Annyira
rég láttam Parist.- sóhajtottam fel.
-Tudom.
Lenyomtam
az ajtó kallantyúját és kitoltam az ajtót. Kiszállva az autóból nagyot
szippantottam a friss levegőből és megvártam, hogy Constantine bezárja
a kocsi ajtaját és mellém állva bekísérjen. Egymásba karolva sétálltunk
átt a nappalin a hátsó nagy üveges ajtóig ami tárva-nyitva állt.
Kintről halk komolyzene és cseverészés foszlányai szűődötek be. Kilépve
a kertbe rögtön megláttam Constantine bátyját Parist, és mellette a gyönyörű
feleségét akit még nem ismertem csak képeken láttam. Odasétáltam Parishoz és
megkocogtattam a vállát mivel akkor fordult hátra valakihez.
-Szia,
Paris.
-Ohó,
Camilla Solitario. Te csodálatos fiatal hölgy, rég láttalak.- ölelt magához és
puszit nyomott az arcomra.- El ne felejtsem. Ő itt a menyasszonyom, Amy.-
húzta szorosan magához a szívének kedves nődzemélyt.
-Örülök,
hogy megismertelek. Én Camilla Solitario vagyok.
-Részemről
a szerencse, Camilla.- Szorította meg a kezemet egy bájos mosoly
kíséretében.
-Nos,
hogy megy sorod?- nézett rám Paris.
-Mosatanában
elég jóll. Javulnak a jegyeim a suliba, felkértek egy fantázia
fotózásra Ballinghambe. És Constantine megkért, hogy legyek újra
a barátnője.
-Ez
szuper a kisöcsém újra azzal van akit szeret.- Fordult Paris az öccse felé
és megpaskolgatta a vállát.
-Oké,
oké. Én is örülök.- pirult el kicsit a rá hárult figyelem miatt.- Kér
valaki inni?-Tért ki a téma elől. Paris nemet intett a fejével, Amy
meglötyögtette a poharában lévő italt, ezért felém fordult:- Camilla?
-Kérnék,
köszönöm.- ezzel elnézést késrt és elment keresni nekem valamit inni.
-Én
most magatokra hagylak titeket, beszélgessetek csak nyugodtan.- mondta Paris és
elindult a házba vezető ajtó felé.
-Mond
csak, milyen érzés menyasszonynak lenni?- csaptam le arra a kérdésre ami
már kiskorom óta foglalkoztatott.
-Csodálatos
és rémisztő is egyszerre.- kuncogott
Amy.- Jó mert tudod, hogy mindig van melletted valaki aki segít ha valami fáj
és akkor is szeret ha elkent sminket vöröslő orral bújok be mellé az ágyba. Örülök,
hogy elvett és így a Black család tagja lehetek. Viszont félelmetes, mert
elvagy kötelezve és nemmenekülhetsz előlle, tudja mikor hazudsz, tudja ha
valami fáj és ha nem akarod akkor is segítteni akar. Megkell szokni, hogy
minden héten péntek vagy szombat esténként nemmehetsz bulizni, mert ő vár
otthol. De én szeretem és bármit képes volnék feláldozni, hogy az övé lehessek
és ő az enyém.- mondta és igazság fénye csillogott a szemében ezért
tudtam, mindenkinél jobban szereti a mókás Paris Blacket.
-Ez...
csodátalos. Nagyon irigyellek.-mosolyogtam rá picit oldalra billentve
a fejem.
-
Reméllem ezt majd egyszer re is áttélled és olyan csodás férjed lessz mint
neked. És azt még jobban reméllem, hogy az a személy ki boldoggá akar majd
tenni az Constantine lessz.
-Én
is nagyon reménykedek, hogy ez kettőnk között komolyra fordul és nemkavar be
senki.
-Úgy
legyen. Szorítok.- mutatta fel bizonyításként az összekulcsolt ujjait.
-Cam.-
hallottam meg Polly hangját.- Cam.
-Szia
Polly.- mondtuk egyszerre Amyvel.
-Amy,
Cam.- bólintott köszönésképpen felénk.
-Atyám
ezt el sem hiszem. Komolyan megint együtt vagytok a bátyámmal? Jajj, bocsi
Am, hogy megzavartam a beszélgetéseteket.- Fordult Amy felé
bocsánatkérően.
-Semmi
baj, beszélgessetek én megkeresem a fiúkat. Constantine aztmondta, hogy
hoz neked egy italt de még nincs itt. Hol a fenében bóklászhat?
-Ja,
bocs én kértem meg őt, hogy most inkább csináljunk egy családi fotózkodást,
majd a pezsgő mert én akartam veled beszélni.- nézett rám bociszemekkel.
-Akkor
én megyek.- köszönt el Amy.
-Nos?
-Izé.
Ja, megint együttvagytok vagy csak viccelt.
-Újra
együtt vagyunk.-adtam meg a helyes választ.
-Váá,
ez hatalmas, elsem hiszed mennyire örülök. Az a ribanc tönkretette őt é
ste most kigyógyítottad. Az a csaj annyira genyán bánt vele, és velünk.
Utálta anyuékat, engem. Játszott vele és ő ezt nemvette észre. Annyira rossz
volt.- szontyolodott el.
-Nefélj
én majd vigyázok rá. Mellettem nemesik semmi baja. Én szeretem őt.
-Annyira
örülök.- ölelt magához én pedig viszonoztam a kezek kedves szorítását.
-Szia
Polly, Cam. Gyertek most fotózkodjunk a családdal.- Indultak el lőre én
pedig megtorpantam.
-De...
Én...
-Te
a család tagja vagy.- ragadta meg Polly a csuklómat és maguk után
húzott. Nagyon jóll esett, hogy nem kívülállóként gondoltak rám.
-Te
vörös hercegnő, állj be Polly és Constantine mellé.- tettemahogy mondta.
Sok
kép készült. Egy csak a családról Amy nélkül, egy amin én és Amy is rajta
van. Van ahol a nagymamák, nagypapák is rajta vannak, barátok, rokonok, és
van ahol mindenki rajta van a fotón aki ottvolt a kerti partin.
A képek készítése után pezsgőt bontottunk, én Pollyval kezdtem el
beszélgetni.
-Jó
estét, vörös hercegnő!- hallottam a hátam mögött a hangot.
-Szép
jó estét!- fordultam meg mosolyogva.
A fotós állt möfgöttem.
-Ő
a nagybácsim, Matthew.- mutatott be minket egymásnak Polly.
-Camilla
vagyok.- nyújtottam a kezem amit elfogadott.
-Constantine
barátnője, igaz?- mosolyogott el a férfiarc.
-Igen.-
ráztam a fejem.
-Elnézést
kérek, lányok, Matt bácsi.- jött oda Constantine és megfogva a kezem
magafelé húzott jelezve, hogy mennünk kell.- Őt most vinnem kell. Egy másik
buliba vagyunk hivatalosak.- tette hozzá mert Polly ellenkezésbe kezdett.
-Rendben.
Örülök, hogy megismertelek, vörös hercegnő.- köszönt el. Ebben a családban
én mindenkinek hercegnő vagyok?
-
Látom Polly bemutatott Matt bácsinak?
-Igen,
bemutatott.
-Elöszönünk
anyáéktól ha nembaj.- húzott magával a szülei felé mikor megpillantotta
őket.
-Sziasztok
fiatalok.- köszönt Constantine édesanyja.
-Jó
estét.- viszonoztam udvariasságát.
-Csak
azt akarom, hogy mi megyünk Quen-hez. Majd jövünk valamikor.
-Rendben,
csak előbb segíts légy szíves a konyhában.- hívta magával az anyja.
-Vigyázz
Constantinera, légy szíves. Seth most nemlessz ott, hogy figyelje ne igyon
sokat. Azután a boszorkány után még sokáig voltak problémai az ivással.
Bízok benned és tisztellek, melletted régen sosem ivott.- fordult felém Con
apja.
-Vigyázok
rá, hisz teljes szívemből szeretem.- bólintottam.
-Rendben.
Ha valami baj volna mégis...- nyúlt a nadrágja zsebébe és előhúzott belle
egy névjegykártyát.- Most nincs időm lediktálni a számom. Csak rakd el és
ha baj van, hivj.- kacsintott én pedig a táskámba süllyesztettem
a kártyát.
-Úgy
lessz.
-Caam!-
kiáltotta Constantine.- Gyere, menjünk.
-További
szép estét!- köszöntünk el egymástól.
-Mit
mondott apu?
-Az
a mi titkunk.- vágtam rá titokzatosan.
-Oké,
te tudod.- dobta be a durcit.
-Igen,
én tudom.- röhögtem fel és megállítva őt nyomtam egy puszit az orra hegyére.
Tizenöt
percet gyalogoltunk mikor kiértünk a parti koktélbárba. Az élet már
nagyban folyt annak ellenére, hogy vasárnap van és a vendégek nagy része
korahajnalban munkába indul. Bementünk a bárba és egy nagyobb társaság
felé vettük az irányt. Úgy hét fiú és négy lány lehetett, mind hangoskodtak.
Constantine kézenfogva hozzájuk vezetett, ekkor ketten felálltak.
-Ő
itt Quentin, ő pedig a barátnője Barbie. Quen, Barbie, ő itt az barátnőm
akiről meséltem, Camilla.- mutatott be minket egymásnak.
Kezemet
nyújtottam előbb a szőke tökéletes barbie baba arcú lánynak- a nőké
az elsőbbség. Rózsaszín miniszoknya és fehér mély dekoltázsú top. Végül kezet
nyújtottam a Quentine nevezetű srácnak is, rajta halványbarna nadrág volt,
zöld, kék és sárga kockás ingel. A haja teljesen átlagos volt, de teljes
mértékben passzolt neki. Bal szemöldökében szegecses piercing volt. Télleg
nagyon aranyos srácnak tűnt.
-Ő
itt Carla, Daisy,Nicol.- mutatott végig a lányokon, majd a fiúkon.-
Richie, Toby, Antony, Caleb, Carl, Charles.
A lányok
közül csak Carla haja volt piszkosszőke, Nicol és Daisy-é teljesen szőke. Mind
miniszoknyát viseltek toppal. Hová csöppentem én? A fiúk közül is csak
Antony nézett ki valahogy, barna haja elöl a szemében lógott. Fekete
rövidnadrág és halványsárga pólót viselt. Richie és Charles ikrek voltak,
teljesen hasonlítottak egymásra, még a szemük színe is. Toby és Carla
járhattak, mert már egymás száján csüngtek, nemvolt a fiú valami nagy
durranás, piszkoszőke haj, kigyúrt test, feszülős ujjatlan pulcsi. Caleb hosszú
Fekete haja hátrafogva csüngött, ő szimpi volt, térdig érő nadrág volt rajta
pólóján a Megadeth felirat volt látható. Carl szokásos fickónak nézett ki,
teljesen átlagos kinézettel, felejtős arcvonások, haj, semmi érdekes.
-És
emberek, ő itt Camilla a barátnőm.- Nem volt valami heves reakciójuk.
A lányok szemforgatva arrébbnéztek, az ikrek pedig füttyögésbe kezdtek.
A többiek pedig ránk hagyták a dolgokat.
Constantine
leült és egy hejre mutatott, hogy én hová ülhetek, Quentin és Constantine közé
ültem le. És már folytatták a partizást.
-Cami.-
odafordultam, Quentine szólított úgy ahogy ezelőtt még senki nemtette.-
Hívhatlak így? Cami.
-Persze.-
mosolyogtam oda.- Így még csak te szólítottál, de nemrossz.
-Oké
akkor örülök, hogy megismertelek Cami.
-Nehogy
rámássz a csajomra, Quen.- szólt átt rajtam Constantine röhögve.
-Dehogy
haver, nekem is van.- kacsintott.
-Ez
olyan... megnyugtató.- szóltam oda
gyúnyolódva a fiúknak.
-Ugye
kincsem?- hajolt oda hozzám és megcsókolt, jó hosszan.
-Másszatok
már ki egymás szájából, ez undorító!- morgott fel az aki köszönni sem tudott
mert a barátja szájában mászkált. Igen, Carla volt az.
-Törődj
magaddal, ribanc.- halhította le az utolsó szónál a hangját Quentin.
-Szépen
beszélj, tudod, hogy a banarátnőm.- szidta meg a barátját Barbie.
-Igen,
és egy szajha is.
-Ez
már a te véleményed.
-Nyugodjatok
már le.- csitította a párosuikat Constantine.
-Oké.
Igyunk emberek. – emelte fel poharát Quentin.
-Az
éjszakára.- követte mozdulatait Constantine.
-Az
éjszakára. – kiáltották a többiek.
Eléggé
fura volt ez az egész este. Carla folyon magával rángatta Tobyt a mosdóba,
és eléggé hangosak voltak. A többi lány ész nélkül vedelt, elgondolkodtam
rajta, hogy talán ezek valami robotok. A fiúk közül is ittak páran, de
kevesebbet mint a lányok. Antony, Quentin és Constantine ivott
a legkevesebbet. Valahogy elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy Carla,
Toby, Carl és Daisy az egyészakás kalandjaikról kezdtek beszélni, ez már nagyon
undorítónak találtam. Időközben Carla felpattant és megfogta Constantine kezét
azzal a szándékkal, hogy állásra bírja. Constantine fel is állt, de
értetlenül mered Carlára.
-Mit
szeretnél?
-Csak
azt, hogy gyere be vele a mosdóba „meg igazítani a sminkem“
Nos
ennél a mondatnál nemcsak az én szám maradt tátva.
-Mivan?
Te nemértettél a szóból? Ezerszer megmondtam, hogy nemakarok veled
lefeküdni. És ha nemlátnál barátnőm van, te egy undorító ember vagy.
-Dehogy
akarok veled lefeküdni, se szeretkezni, én dugni akarok.
-Na
jó ebből elég, elvetetted a súlykot! –állt fel Quentin és kiabálni kezdett
vele.- Hogytudsz ekkora mocskos ribanc lenni? Barátnője van, nem hallottad!?
Amúgy sem izgassák fel őt a szétkúrt ribancok! Te beteg vagy! – megfogta
a barátnője kezét, Constantine az enyémet és elindultunk a kijárat felé.
Barbie
puszit akart nyomni a leordított lány fejére, de Quentine elrántotta őt.
A fordulónál visszanéztem a faképnél hagyott társaságra, ekkora olyat
láttam amihez ekem sem volt gyomrom. Carla vállatvont, megfogta előbb Toby,
majd Carl kezét és a mosdó felé csalogatta őket.
Felháborodotan
ócsárolták Carlá a fiúk, én és Barbie csendbe maradtunk. Alig két perc
gyaloglás után valaki utánunk kiáltott.
-Várjatok
már meg, hé!
Antony
futott utánnunk, valószínúleg ő sem bírta gyomorral az egyéjszakás kalandok
királynőjének műsorát.
-Hello,
csatlakozhatok?
-Persze.
Mitörtént?
-A szokásos,
Carlát elutasították így kettővel jáccadozik, undorító.
-Carl
?
-Igen.
-Fiúk,
ez neki normális, nyugodjatok már le, ő így szetreti...-csatlakozott
a beszélgetéshez Barbie.
-Erre
inkább nem reagállok.
-Jóll
teszed és most induljunk valamerre mert bulizni szeretnék.- nyafogot
a szőke.
-Hogy
a francba, hogy neked nem meül le az elemed?- értetlenkedett Antony.
-Mivan?
-Semmi.
-Oké,
srácok akkor ti menjetek amerre szeretnétek, de mi megyünk haza. Rendben
kicsinkóm?- fordult felém az utolsó mondattal.
-Aha,
mejünk.
-Jajjmár
srácok, necsináljátok már!
-De
Quen, megyünk.
-Jó,
akkor szia Cami- fordult felém megölelt és puszit nyomott az arcomra.- vigyázz magadra.
És vigyázz rá te is Con. Szevasz haver.- nyomta kezét a barátom kezébe és
megrázta.
-Sziasztok.-
köszöntünk el egyszerre és kézen fogva elindultunk előre.
-Tetszett
az este?- fordult felém Constantine.
-Hehe,
tetszett, de nemérzem magam otthon ezen a téren. Quentine és Antony nagyon
szimpatikus, de a többi miniszoknyás csaj meg az egyéjszakás pasik... Az
nemtetszik.
-Elhiszem,
az nekem se, de nemtudok mit tenni ellene. Na gyere picim.
Felkapott
és kétszer megpörgetett. Lerakott majd magához húva percekig csak csókolt. Még
mindíg nemtudtam elhinni, hogy télleg én vagyok a barátnője. Számomra ez
egy lehetetlen álom volt, ami most valóravállt. Szeret, újra velem van. Az én
barátom.
-Akkor
nálunk aszunk babám?
-Igen.
És
elindultunk egyenesen előre. Csendben kézen fogva haladtunk előre és még mindig
nemtudtam felfogni, hogy ez valíoság, még mindig azt hitem, hogy csak álmodom.
Próbáltam örökre az elmémbe vésni a pillanatot, de úl rövidnek bizonyult
az út, mert arra kaptam fel a fejem, hogy Constantine elengedte
a kezem és elkezdte a zsebében keresni a kulcsait. Előhúzott egy
kulccsomót és az ajtó elé állva azt kinyitotta.
-Tadám.
Tessék hölgyem kerülj beljebb.
-Oh,
köszönöm.- mentem bele a játékba és belé karolva hagytam, hogy felvezessen
a szobájába.
-Erre
tessék.- mutatta az utat.
-Köszönöm,
uram.- hajtottam fejet.
Kinyitotta
a szobája ajtaját és betessékelt rajta, felojtotta a lámpát és az ágy
felé mutatott.
-Hölgyem.
-Nagyon
szépen köszönöm.- mosolyogtam az arcába.
-Na
jó az udvariasság terén győztél, de az ágyban!?
-Ott
is jó vagyok. Tuti, hogy hamarabb alszom el mint maga!- dobtam be egy vicces
kártyát.- Na erre mit lépsz babám?
-Gonosz
vagy.- jött oda hozzám és a gyengepontommal fenyegetett. Elkezdett csikizni,
tudta, hogy ez a gyengepontom.
-Hagyál
békén.- morogtam rá csendben, nemszerettem volna felverni az egész házat, mivel
már mindenki aludt.- Nem hallasz? Ember én megöllek!- és ezzel a végszóval
lábaközé nyúlva megmarkoltam.
-Oké,
nem csikizlek, de légy szíves ne markold ilyen erősen.- és abba is hagyta a
csiklandozást. Én pedig finomabban fogtam
kezembe a férfiasságát, amelyet elkezdtem érzékien simogatni, és már
éreztem is hogy elkezd növekedni.
Tudtam,
hogy ezután nemfog bírni magával, de nemhagytam abba. Constantine lehúzta rólam
a pólót, én is róla. Óvatossan csókolgatott, mintha egy törékeny porcelánbaba
lennék. Simogatott, csókolt, néhol aprókat harapott puha, érzékeny bőrömbe.
Érzkien kínzott, már a nadrág sem volt rajtunk. Constantine csak a bugyimat
hagyta rajtam én pedig rajta csak az alsónadrágját. Óvatossan markolta a
mellemet és csókolta a nyakamat, szinte elolvadta forró ajkai érintésétő. De
nemakartam ennél többet, ez az érzéki pillanat csak a mienk volt, az övé és az
enyém. Nemkell nekünk semmilyen vad szex, hogy kitudjuk egymás vágyait
elégíteni. Csak egy érintés és tudjuk, mit akar a másik. Már vagy fél órája
tekergőztünk a szoba közepén és olvadtunk egymástól, mikor is hangos kattanásal
kinyílt az ajtó és Polly pizsamában állva értetlenül nézett ránk.
-Ömm...
Szex time?- mosolygott mikor felfogta, hogy a kezem Con alsónadrágjában van és
rajtam nincs melltaró így szerelmem hozzám simulva takar engem.
-Nem.
De neked egyébként ehez semmi közöd!- morgott rá a testvére.
-Na
nemkell ilyen durcásnak lenned!
-Jó,
csak kiböknéd, hogy mit szeretnél?
-Ja,
igen. Csak az a baj, hogy elfelejtettem mivel megláttam, hogy Cam keze... És
ennyi.- és eltűnve a szobából hangosan becsukta az ajtót.
-Hupp.-
röhögtem fel.
-Nenevess.
- rámmosolygott és száját az én számnak nyomva nemkellett több, hogy tudjam,
folytatjuk.
Con
felemelt és a nagytükörhöz sétált velem, nekinyomott a tükrösszekrénynek és úgy
csókolt tovább. Halkan nyögdécseltem, Con pedig a mellbimbóimat nyalta,
élveztem amit csináll de egyszerűen ezt most csak kínzásnak éreztem. Az idegsejtjeim
megfeszültek és már pattanni készültek a játékának köszönhetően.
-Jajj,
ne kínozz!- nyögtem ki valahogy.
-Neem,
én nem.- mosolygott a mellbimbóimnak.- Nem is tudtam, hogy ennyire kívánsz még
ennyi idő után.
-Ez
csupán csak két év volt. Igaz nálküled többnek tűnt.
-Miért
nem kerestél.- kezte újra a nyakamat csókolgatni.
-Helló,
Constantine. Hiányom van és szeretném ha lefeküdnél velem, mivel te olyan jó
vagy.- mondtam fel amit hallani akart.
-Igen!
Odasétált
velem az ágyra és lehúzta a bugyimat majd a saját alóját. Széttrakva a lábaimat
utat engedtem neki.
Nemsokkal
azután, hogy lefektetett az ágyra zihálvafeküdt le mellém a hosszú orgazmus
után.
-Csodálatos
volt.- törtem meg én a csendet.
-Veled?
Mindig.- válaszolt a kérdésére.
-Miért
hagytál el?- tértem rá arra a kérdésre amelyre nembiztos, hogy tudni szerettem
volna a választ.
-Belészerettem,
de akkor még nemtudtam, hogy milyen romlott is valójában.- ölelt átt és arcát a
nyakam hajlatába fúrta, nemakarta, hogy lássam az arcát.
-És
én?- löktem le magamtól és törökülésben
az ágyra ültem.- Velem mi volt? Magamra
hagytál! Hónapokig hozzám sem szóltál! Nemtudtam, hogy mit is kezdjek
magammal!- rohamoztam el vádló mondataimmal, és utat engedtem hatalmas
könnyeimnek.
Constantine
az ágy melletti éjjeliszekrényhez ugrott felkapcsolta a rajta lévő kislámpit
így halovány fény lepte el az arcomat ami eleinte elvkított, de másodpercek
múlva visszakaptam látásomat. Con elém térdelt az ágyra és magához húzott.
-Nesírj
kedvesem. Nemtudom mi ütött belém, hülye voltam belátom, de hidd el minden nap
csak rád gondoltam, hogy hogyan megbánthattalak és menyire szenvedhetsz
miattam. Sajnállom.
-Miért
nem kerestél? Miért nem?- csuklott el a hangom.
-Nagyon
szégyeltem magam, félltem ,hogy elkergetsz vagy megalázol.- hajtotta le a
fejét.
-Nem,
én nem kergettelek volna el és végképp nem aláztalak volna meg. Én mindvégik
vártalak.- kezeim közé zártam az arcát
és közelhúztam a sajátoméhoz. - Én mindvégig vártam, hisz szerettelek, pont
ugyan úgy ahogy régen, most vagy ahogy mindig is foglak.- húztam ajtát az
enyémhez.
-Egyetlenem.
-csókolt vissza.
*
Reggel
arra ébredtem, hogy egyedül fekszem az ágyban. Felültem és körbenéztem, hátha
Constantine a szobában van.
Nem.
Lehúztam magamról a takarót és felállva nagyot nyújtóztam. Kómássan aa
fürdőszobába sétáltam és arcomat a hideg vízsugár alá nyomtam. Ez valamelyst
felébresztett. Arcomat a finom illatú és selymes anyagú törölközőbe nyomtam,
mélyen belélegeztem a rózsa illatát. Hallottam, hogy nyitódik a szoba ajtaja
így én is visszamentem a szobába, Constantine egy tálca reggelivel állt az ágy
előtt.
-Azthittem,
hogy még az ágyban talállak.
-Én
is.- mosolyogtam rá bociszemekkel.
-Elrontottad
a meglepidet, de sebaj. Gyere reggelizzünk meg.- rakta a tálcát az ágyra.
-Hmm.
Lekváros kenyér, reméllem az anyukád készítette, az övé a legjobb.- kaptam fel
egy szeletet és mohón beléharaptam.- ühüm, esz asz övé.- motyogtam teli
szájjal.
-Száz
százalékban.
Reggeli
után összetakarítottunk a szobába és Con hazavitt engem, hogy fel tudjak
készülni a sulira.
-Oké
akkor majd hívlak.- nyomott egy utolsó csókot az ajkaimra és elhajtott.
Bementem
és összepakoltam a könyveimmel és a füzeteimmel, majd felöltöztem úgy ahogy a suliba
szokás. Visszafogott, enyhén kivágott dekoltázsú világoskék topot és feszülős
fekete farmert vettem fel. Induláskor már csak beleléptem a fekete magasított
talpú cipőmbe és kigyalogoltam a buszmegállóig. Három megálló múlva leszálltam
és nemegész kétszáz métert gyalogoltam az iskoláig. A suli ajtaja előtt persze
ott várakozott a tinipasik kedvenc játéka a nagybetűs Szőke plázacica, Ashley
és a szintén szőke olcsó hobbitjai. Sajnos Ashley velem egyosztályba járt így
elég sokat „terrorizált“, ahogy ő mondaná. Én csak olcsó rinyállós
próbálkozásoknak hívtam.
-Mivan
emó lotyó? Ennyire örülsz, hogy újra láthatsz olyan szép teremtményt mint én?-
persze ezen a „viccen“ a hobbitkái jót röhögtek.
-Miujság
Ash? Apád befizetett egy mell felfújásra, vagy csak megtaláltad a nagyobbik
push-up-odat?- és sétáltam tovább Nora felé aki a szőke ribik mögött integetett
nekem.
-Szia
cicus! Mi jó történt veled a hétvégén?
-Hali.
Háát...- húztam az idegeit.- Constantine megkért, hogy legyek újra a
barátnője.- dicsekedtem.
-Na
nemá... - marat tátva a barátőm szája.
-De
és képzeld... - és elmeséltem neki az egész hétvégémet.
Nora
a szünetekben is áttjött hozzám- mivel ő a tánc és zene szakon volt én pedig a
fotózás és festés szakon- és folyton rákérdett, hogy ez „ komcsi, hogy ez most
tök igazi közetetek?„. Persze mindig igennel válaszoltam.
Pontosan
két óra ötven perckor vége lett az óráimnak, egy csomó házit kaptam, így
Con-nal csak este fogok tudni találkozni. Órák után még volt fotós
továbbképzésem így a táskámba pakolva mindent bedobtam a szekrényembe és
elindultam a továbbképzésre.
-Jó
napot, Mrs.Angles.
-Ó,
szia Camilla. Már vártalak.
-Azt
meghiszem. Ma mit fogunk csinálni?
-Áttmegyünk
a festőkhöz és lefotózzuk a műveiket, házi feladatra pedig esszét kell írni ról
a „találkám egy művésszel“ címmel.- fordult már a diákok felé mikor mindenkit
összeszámolt.
-Ő,
oké és hány fotót kell készíteni?- kérdezte Molly.
-Az
a ti dolgotok.
-De
tanárnő! A fesőművészeknek is kell esszét írnijuk?
-Persze,
hogy kell. Nektek prezentációban fog most kelleni, három nap múlva lejár a
határidő. Pendrive-on kell leadnotok nekem. És most induljunk.
Egy
órán átt beszélgettem Tamyval a művéről és az elhatározásairól, majd képeket is
készítettem róla és a művéről. Egész végig kattogott az agyam, hogy miket is
írjak, anyira sok ötletem volt, hogy azt elképzelni is lehetetlen volt. Egy óra
letelte után elköszöntünk én pedig kisiettem a buszmegállóba, hogy elérjem a
buszt. Igaz, hogy tizenötpercenként jön egy újabb buszt de ma a francnak volt
kedve tizenöt percet várnia.
Hazaérve
már az előszobában ledobtam a táskámat és rögtön a konyhába siettem, mert egy
farkasnál is éhesebb lehettem. A hasam a medve brummogásánál is hangosabb
lehetett. Tíz perc alatt összedoobtam magamak egy kakaós tésztát és feleanyi
idő alatt be is vágtam. Hat óra körül elkezdett csörögni a mobilom.
-Igen?
-Szia
szerelmem.- hallottam me Con hangját a vonal másik feléről.- Sajnos ma csak
kilenc óra után tudok áttmenni. Jó az neked vagy túl fáradt vagy?
-Persze.
Hogy jó csak igen, fáradt vagyok.
-Akkor
ma nemcsinállunk semmi rosszat.- bíztatott.- Reggel elindulok tőled suliba és
akkor elviszlek téged is.
-Rendben.
-Jó,
én megyek mert még megkell rajzolnom egy ház tervrajzát, és az eléggé sok idő.
Na szia picim.
-Oké,
szia.
Az
idő hátralévő részét azzal töltöttem, hogy megcsináltam a házi feladatomat és a
kovábbképzőre való esszémet is megírtam. Az esszéhez csatoltam képeket és
leírtam Tamy terveit a jövőjjével és a festészettel kapcsolatba. Fél nyolc
körül végeztem a házikkal. Készítettem magamnak egy sonkás szendvicset és
befaltam. Majd áttöltöztem pizsamába és befeküdtem az ágyba könyvet olvasni.
Fogalmam sincs, hogy mikor, de elaludtam. Arra ébredtem, hogy Constantine
próbáll hozzámbújni.
-Szia.-
dörzsöltem meg a szemem.
-Szia
cica. Bocs, hogy ilyen későn tudtam csak jönni.
-Ja,
semmi, inkább te bocsájs meg, hogy elaludtam.
-Semmi
baj cica. Milyen napod volt?- nyomott egy puszit a omlokomra mikor felé
fordultam.
-Hosszú.-
viszonoztam.
-Hidd
el, nekem is. Na de aludjunk.- lehajtotta fejét a párnára és fejét a hajamba fúrta mivel háttal feküdtem
neki.- Jó éjt.- ez volt a végszó mert amikor meghallottam talán olyan puha és
mély álomba estem mint csipkerózsika vagy talán még mélyebbbe. Az álom olyan
mélyre húzott magába, hogy ellenkezni sem tudtam, csak húzott és húzott lefelé.
*
Arra
ébredte, hogy valaki csenget, hajnali négy lehetett mivel a nap még csak most
készült felkelni. Ott pironkodott az égbolt alján és küzdött a sötétség
erejével aki merőn próbált vele harcot vívni. A csengőhuszár egyre csak nyomta
a csengőt és nembírt róla leakadni. Kibújtam az ágyból és álmosan kisétáltam a
bejárati ajtóig. Felkapcsoltam a villanyt és kinyitottam az ajtót. Nemhittem a
szememnek mikor megláttam, hogy Nicky áll az ajtó előtt. Constantine volt
hárpiája, zsebredugott kézzel éberen figyelt engem.
-Mitnézel?
Conyt keresem. Conyy.- szólt hozzám majd bekiáltott a lakásba.
Constantine
nevetve futott ki majd karjaiba zárva szerelmesen megforgatta Nickyt, pont
ahogy engem szokott. Hosszú csókot váltottak, majd Con felém nézett:
-Kössz,
hogy játszhattam veled amíg Nickyre vártam.- mondta gonosz vigyorral a száján.
-Igen
picim, neked már nem kell gondját viselned az én Conymnak.- ekkor előhúzott egy
pisztolyt a kezéből és gonosz vigyor kíséretében meghúzta a ravaszt.
Hangos
sikolyt hallottam. Hisz ez az én sikolyom. - az ágyban forgolódva és sírva
sikoltok.
-Nyugodj
le drágám.- hallom meg Constantine hangját. - Nyugi.- erős karjaiba zár, hogy
lenyugodjak. Puszikkal segít rá nyugalmamra és csitít halk szuszogásával.
-Én...
Én, annyira sajnállom.
-Semmi
baj. Rosszat álmodtál?- engedett el mikor megbizonyosodott róla, hogy
lenyugodtam.
-Igen.-
húzódtam közelebb hozzá.
-Most
már semmi baj.
-Hány
óra?
-Hajnali
négy felé járhat.
-Aha,
akkor aludjunk.
Persze
nemtudtunk tovább aludni. Constantine csak ölelt és néha- néha megkérdezte,
hogy hogyan érzem magam. Csókokkal borította el a nyakam és az arcom, egy
darabig beszélgettünk is, simogatta a hajam és mesélt, mesélt. Valamikor hét felé adtam be a derekamat és
újra magábaszippantott az alvás nehéz lepedője.
Nemaludtam
túl sokat mert nemegész fél óra múlva arra ébredtem, hogy Constntine
nyitvahagyott aajtónál zuhanyzik. Felkeltem az ágyról és meztelenre vetkőztem
és besétálva a fürdőszobába rögtön bemásztam mellé a tus alá.
Egy
szót sem szóltunk egymáshoz, mellkasának döntöttem a fejem és behunyott
szemem. Con megmosta a hátamat és simogatta a hajamat, nagyon
jóllesett.
-Gyere,
szálljunk ki és törölközzünk meg.
A rémálmom
után rosszul esett nélküle lenni, de tudtam, hogy nemfolythatom meg
a szeretetemmel. Minden úgy telt ahogyan szokott. Constantine nálunk
aludt, hülyéskedtünk, kicsit össze is vesztünk, bunyóztunk és órákig
beszélgettünk. Jóllesett, hogy végre magam mellett tudhatom é studom, hogy
szeret. Az egész hetet végigszenvedtem: suli, házi feladatok, továbbképző.
Persze időközben anyámék is hazajöttek és morogtak velem amiért épp nemvoltam
otthol és nemnyitottam ajtót azonnal. Mindössze három napot voltak otthol és
már repültek is tovább, hogy máshol mutogassák anyám hülyegönceit. Ezt
a három napot takarításal töltöttem otthol mivel Constantinenak éjjt
nappalá téve dolgoznia kellett. Majd Castiel- Con apukája.- és Paris meghívtak
az az esti vacsorára miről persze Con elkésett mivel a főnöke szabadságon
van és neki kellett intéznie az ő dolgát is. Szuper este volt, rengeteget
beszéltünk és nevettünk, nagyon megkedveltem Amyt. Aznap este mikor már
készülődtünk Constantinenal az alváshoz Amy bejött a szobájába és megkért
engem, hogy lennék-e az egyik koszorúslánya. Pollyval megrendeztük Amy
lánybúcsúját. Egy jómódú étteremben voltunk majd a helyi night clubba.
Vicces volt az egész, rengeteget nevettünk. Az a három nap ami az esküvő
előtt volt hamar eltelt és csa azt vettem észre, hogy a koszorúslány
ruhámba futkosok Pollyval, hogy minden meglegyen jóll rendezve.
-Nagyon
szépen köszönöm, hogy besegítesz.
-Szóra
sem érdemes.- öleltem meg.
-Basszus
a sminkes késik. Hívd őt fel légyszives.
-Oké.
Gondolom a telefonszáma a noteszodban van.
-Aha.
Odafutottam,
kikerestem a számot és csörgetni kezdtem. De ekkor valaki elkezdett
hátulról tolni és leültetett egy székre.
-Kincsem
most te következel, a te hajadat csinálják meg és én addig hívom
a sminkest.
-Köszönöm.-
kiáltottam Con anyukája után mikor észbekaptam.
Fél
óráig szenvesztették a hajhagymáimat, de megérte mivel a fodrász egy
csodálatos kontyot varázsolt a fejem tetejére, pont olyat mint
a másik kettő koszorúslányéra.
-Gyerünk
Polett, te következel.
-Mi?
Ne! Még nemhívtam fel az aput, hogy ők hogyan állnak.
-Elintézem.
– szóltam közbe és ki is kaptam a telefont a kezéből és elkezdtem
csörgetni az apukáját.
-Polett,
gyönyörű kis angyalom, te vagy az?- nagyon aranyos mikor így hívja őt, így most
is elmosolyodtam.
-Nem,
nem, én vagyok az Cam. Polly haját épp most csinálják és csak azért hívtam,
hogy megkérdezzem: minden rendben ?
-Pesze
aranyom Paris már alig várja, hogy a feleségeként csókolja meg Amyt.
-Azt
meghiszem.- mosolyodtam el.- akkor én megyek és megnyugtatom Pollyt.
Az
elkövetkező egy órában mindent összeraktunk elrendeztük, hogy ki mivel megy.
Engem Polly és Whitney vitt autóval.
-Atya
ég, hogy mennyire izgulok. A kis fiacskám felnőtt.- szólalt meg Whitney.
-Anya,
nem is annyira kicsi. Már felnőtt.
-De
ő mindigis az elsőszülött pici fiam marad.
-Igen,
With, igen ő mindig is a kisfiad marad. De vigyázz a sminkedre, le ne
sírd.- szorítottam meg a vállát és puszit nyomva az arcára simogatni
kezdtem.
-Nagy
gyerek.- nézett mosolyogva Polly az anyjára. Mondatára mind a hárman
felnevettünk.
Mire
odaértünk a templomhoz Amy szülei és barátai már bent készülődtek. Amy
megállt a tegnap idehozatott egész alakos tükör előtt és elpirosodva
végignézett magán. Már attól tartottunk, hogy örömében elsírja magát így Polly
a bal én pedig a jobb oldalára szegődtünk.
-Nyugi
Amy. Csodálatos vagy. A bátyám is csodálatos. Nemsokára összeházasodtok és
csodálatosan fogtok élni addig míg meg nem születnek meg a csodálatos pici
Amy és pici Paris babák és csodálatosan meg nem keserítik a csodálatos
életeteket.- nyugtatta Polly.
-Ez
jó. – nevetett fel Amy.
-Nyugodj
meg, nemsokára már teljesen egymásé lesztek.
-Kicsim,
apád hívott. Már ittvan mindenki. Öt perc és indulunk. – szólt oda Whit
Pollynak.
-Angyalom.-
Nyújtott oda egy pohár vizet Amy apukája, Jack.
-Késszem
állok.- mondta miután megitta a vizet.
-Induljunk.
Innentől
az egész egy álomszerű érzés volt. Amy az apukájába karolt, utánnuk Sam állt –
Amy legjobb barátnője- mögötte pedig én és Polly zártuk a sort. Mikor felhangzott
az orgona, az ajtók kitárultak előttünk, mi pedig megindultunk előre.
A padok köz rengeteg ember nézte csodálattal a menyasszonyt. A
legelső padban Amy anyukája szájtátva figyelte gyönyörű lányát. Az oltár előtt
apa és lány puszit adott egymásnak mielőtt Jack áttadta lányát Parisnak. Sam,
Polly és én beálltunk baloldalt Amy mellé. Paris mellett ott állt Amy testvére
Jason, legjobb barátja Kyle és Paris legjobb barátja Davis. Az egész ceremónia
szép volt. Mindenki csodálattal nézett a menyasszonyra és
a vőlegényre. Volt aki kicsit irigykedett, aki hítattal nézte őket végig
és persze a szülők büszkélkedő mosolya, hogy gyerekeik épp most kötnek
házasságot.
*
Az
egész nap jóll ment, Amy és Paris minden eggyes pillantással úgy néztek
egymásra mintha egy igazi drágakő állna előttük és tudnák, egész életükben
vigyázniuk kell erre az értékes kőre. Aranyossak voltak. Egész este csak
táncoltunk, ittunk és ettünk. Csodálatos emberekkel ismerkedtemmeg, Köztük volt
például Amy unokahúga Anna, művész suliba jár, rengeteget beszéltünk és
nevetgéltünk. Constantinnal rengeteget táncoltam, persze Amyvel és Parissal is.
Jobban megismertem Amy szüleit és bátyját is. Az este folyamán sikerült Pollyt
is lenyugtatnom, hogy minden rendben van és nyugodtan pihenhet. Constantine
bemutatott az unkatestvérüknek, aki cukrász, ő elmondta, hogy ő csinálta az
itteni tortákat és süteményeket. Persze én agyondícsértem őket, és annyit is
ettem, hogy másnap már báni fogom.
-Gyere.
Hazamegyünk.- jött oda hozzám Con mikor már alig volt nyitva a szemem.
-De...Polly.-
lettem éberebb.
-Polly
majd mindent megold.- kacsintott rám az említett.
-Hogy
a francba bírod ezt? Te batrira működsz?- néztem rá értetlenül.
-Sokat
ivott. – nevetett Con.- Na de nyomás, ideje indulnunk.
Felállított
a székemről, odamentünk Parisékhoz és elköszöntünk tőlük. Lassúzni
indultak mikor mi már kijöttünk a teremből.
Az
egész hazaút csendesen telt, mint mindig. Sem én sem Constantine nemszólalt
meg. Ma náluk aludtam így amint beértem a lakásba csak ledobtam
a ruhát magamról és befeküdtem az ágyba.
-Jó
éjt.- csak ennyit tudtam kipréselni magamból, mert az álommár magába is
rántott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése