4.

Az elkövetkező két hétben szintén nemtörtént semmi. Norával találkozgattunk, fotózásokat csináltunk, sétáltattuk a kiskutyáját vagy épp nálamaludt. A suliban javítottam a jegyeimen és eljártam a továbbképzőkre is. Constantine főnöke épp tegnapelőtt jött haza és mára szabadot adott Connak így kettesben voltunk náluk és pihengettünk,  terveztük, hogy elmegyünk Quentin esti bulijára. Az ágyan feküdtünk, mikor megszólalt a mobilja.

-Igen?- vette fel.- Á, jó estét... Igen főnök... Persze... Nagyon köszönöm... San Francisko ? Én? Persze, hogy mennék... Mikor? Egy óra? Igen... Rendben... – és letette.

-Mitörtént?

-Feljebb léptettek! – nézett rám óriási szemekkel és mosollyal az ajkán.

-Ez... remek.

-A főnök áttnézte a papirokat amiket elintéztem és tetszett neki a gondolkodásom. Egy óra múlva küld értem egy taxit. San Franciscoba utazunk és két hétig továbbképzőn leszek. Ha sikerül akkor magasabb rangot szereztem magamnak a cégnél.- hadarta gyorsan és előhúzta a szekrényből a bőröndjét.

-De... Hagyd a pakolást, szólj a többieknek, hogy elutazol.

-Jó. Köszönöm kicsim.- nyomott egy puszit a homlokomra és kiszaladt a szobából.

-Semmiség.

Már csak tíz perce volt hátra, a csomagjait bepakoltam, a ma esti bulit megbeszéltük, a szüleitől elköszönt. Ketten áltunk a ház előtt, Constantine jobb kezével áttkarol, balban pedig a bőröndjét fogta.

-Itt a taxi, mennem kell. – hajolt oda hozzám amíg az autó leparkolt.- Szeretlek.- elengedett és beült a hátsó üllésre és míg a sofőr berakta a csommagját a csomagtartóba, ő addig mosolyogva nézett rám.

Az autó elindult így én is elkezdtem ballagni hazafelé a sötét utcákon. Constantine megadta nekem Quentin számát és Quentin-nek a címemet, hogy megtudjon állni értem. Mikor hazaértem lezuhanyoztam és kifestettem magamat, felöltöztem és vártam, hogy Quentin kettőt türköljön. Mikor Quen megérkezett én kifutottam és a karjába ugrottam, csókot nyomtam az arcára.

-Cami, rég láttalak. Hello.

-Hello, Quen. Hogy vagy ?

-Remekül, késszen állsz Barbie bulijára?

-Nem is tudom, de mehetünk.

-Nekem ennyi is megfelel.- nevetett fel és elindultunk.

-Hogyan ismerted meg Constantinet?

-Egy suliba jártunk. Én most fogok végezni.

-Ahha.

-Te? Honna ismered?

-Egy buliban találkoztunk. Megkért, hogy legyek a barátnője. Majd egy másik csaj miatt szakított velem és most, hogy a csaj lelépett... elmondta, hogy mindig is szeretett.

- Bocsi, hogy ezt mondom, de talán csak azért kért meg, hogy legyél újra a barátnője... mert, izé lehet, hogy hiánya van vagy csak kihasználl. Tudom, hogy erről hallani sem akarsz, de nem tudhatod.

-Figyelj tudom, hogy ez így tényleg hülyén hangzik, de tényleg úgyérzem, hogy szeret.

-Igen, értelek. Ömm figyelj csak, nembánod ha megállunk még valakiért?

-Persze, hogy nem bánom.

-Oké. Akkor jó.- bólintott mosolyogva.

Nemegész két perc múlva megálltunk egy ház előtt amelynek szépen elrendezett kis első kertjében egy lány álldogált. Mikor meglátta Quentint aki rajtam átthajolva integetett neki elkezdett felénk sétálni. Hosszú, hullámos haja a vállára hullott, baloldalt kiborotválva. Mosolya sugárzó és őszinte. Nemtúl magas, és sovány, de gyönyörű volt. Sötétkék farmert és lenge piros toppot viselt. Barna csizmájához passzolt a barna bőr válltáskája.

-Sandraa.- Integetett neki Quen, a lány pedig beült a hátsó üllésre.

-Hello. Azt hittem, hogy már nem is jössz.

-Érted? Érted akkor is jövök ha nemkell. – vigyorgott.- Ő itt Sandra.- szólt nekem.- Sandra, ő Camilla.

-Hello.- intett nekem előre a lány.

-Hello. – intettem vissza neki és rájöttem, hogy tetsik nekem a lefegyverző mosoly.

-Oké, mivel már bemutattalak titeket egymásnak már mehetünk is.

Tíz perc múlva megálltunk egy kivilágított zajos ház előtt. Ami valószínűleg Barbiék háza lehetett.

-Én akkor sem bírom a csajt, bocs Quen.- szólt halkan Sandra én pedig megállapítottam, hogy valószínűleg ő is idegesítőnek tartja és nemakar vele találkozni.

-Semmi baj.- mosolygott rá Quentine. – Csak bírd ki a kedvemért.

-De csakis érted. Na menjünk.

Kiszálltunk a kocsiból és az ajtót vettük célba, de egy srác állta utunkat.

-Kik vagytok?

-Barbie barátja és akik velem jöttek.- szólt oda a nagydarab fickónak Quentin.

-Na persze... Nevet.- parancsolt ránk.

-Quentin, Sandra, Camilla.

- Bemehettek.- állt félre az ajtó elől, hogy bemenjünk.

-Erről én miért nem tudtam?

-A pasasról?- kérdezte Sandra.

-Ahha. Na mindegy, keressetek piát, én megkeesem Barbiet és felköszöntöm.

-Oké.-öltötte ki nyelvét a mellettem álló lány, Quentin pedig eltűnt a tömegben.- Nos ?

-Igen?- néztem rá értetlenül.

-Mit iszunk?

-Nézzünk körbe.- javasoltam.

-Helyes gondolat.

Így elkezdtün a legnagyobb tömeg közepébe sétálni. Gondolván, hogy mindenki a pia közelében van.

Nemtévedtünk. Két nagymellű szőke csaj csapolta a fiúknak, és egy póló nélküli kigyúrt srác a csajoknak...

-Ez undorító.- fintorodott el Sandra.- Egyébként jó a pasi meg minden, csak itt nem, ebben a házban...

-Megértelek.

-Végre valaki, aki  nemakar a szőke plasztikcica barátnője lenni görcsösen.- nézett rám gyönyörű szemeivel.

-Én is meglepődtem, mikor kijelentetted az autóban, hogy nembírod.- röhögtem fel.- Jófej vagy.

-Én is kezdelek csípni.- mosolygott vissza.- Menjünk ki a hátsó kertbe.

-Mivolna... ha felmennénk a tetőre? Nemszeretem a nagy tömeget.

-Azta, merész!

-Haha, még mennyire.- nevettem rá és a lépcsők felé vettem az irányt.

Bementünk egy szobába, Sandra bezárta az ajtót amíg én kinyitottam az ablakot és kihajoltam rajta.

-Szabad a pálya.- kacsintottam oda.

-Király.

Kimásztunk az ablakon és úgy ültünk le, hogy aki kintvan a kertben az ne lásson minket.

-Egyébként, mi a véleményed Quentinről? – fordult felém kérdőn Sandra.

-Nem i studom.- nevettem fel.- Aranyos, kedves srác. Nemrég ismertem meg szóval mé g nemnagyon ismerem.

-Aham.

-És ti? Ti mióta ismeritek egymást?

-Ömm azthiszem, hogy már hat éve. Mellénk költöztek és akkor ismertem meg. Akkor még egy barátja sem volt erről a környékről. Portlandből jöttek. Rögtön összebarátkoztunk.

-Aha. Akkor már biztosan jóll ismered. – mosolyogtam rá.

-Ami aztilleti testvéremként szeretem, de néha megtud lepni. Ez a csaj... Blahh.

Már az időérzékemet is elvesztettem, órákon keresztük beszélgettünk fent a tetőn és meséltünk egymásnak mindenről ami csak az eszünkbe jutott. Örültem, hogy megismerhettem, ilyen csodálatos lányt. Remek ember és barát, őszinte és kedves. Mesélt nekem a szüleiről, Quentinről, az iskolájáról, az álmairól.