2.
Matematika
órán ülök.- unalmas. A tanár annyira analfabéta hagy ha valaki elront
valamit máris ad egy újabb feladatot vagy ami még rosszabb elkezd mindent
elölről magyarázni. Két hete ugyan azt az anyagot vesszük és már mindenkinek
megy az agyára, de mindig valaki elront valamit.
–Krisztína
az ég álgyon meg az egészet elrontottad. Kezd újból.- Morgott ma már ezredszrre
Mrs. Brown.
Az
óra annyira unalmas volt, hogy elkezdtem a múlton rágódni. Pontosabban
Constantine-on és magamon.
Napsütötte
kertben ültünk a szökőkúton amit még kiskoromban építetett apám.
Constantine ölében ültem. Áttölel, érzékien csókolt, simogatott. Elmondta
mennyire szeret. Hirtelen egész testével elfordult, megragadott és
a szökőkútba dobott. Levegővétel nélkül merültem a víz alá. Mikor
kimásztam a vízből Constantine jókat nevetett. Viccesen festhettem.
Mosolyogva meglöktem és beindultam a házba, hogy ruhát cseréljek.
Constantine visszaült a szökőkút széllére. A bejárati ajtó előtt
megáltam és levetettem fekete vizes ruháimat csak a fehérneműm maradt
rajtam. A fürdőszobába érve azt is levetettem és bedobtam
a mosógépbe. Beáltam a zuhanyzó alá és lemostam magamról
a koszos vizet. Száraz törölközőbe tekertem magam és elindultam
a szobámba, hogy tiszta ruhát vegyek fel. A szobámbalépve
Constantinet az ágyon fekve találtam. Elindultam az ágyam melletti fiókos
szekrény felé, hogy alsóneműt vegyek elő. Ekkor Constantine felkelt az ágyról
és elindult felém mosolyogva.
-Tönkre
tetted a hajam. Tiszta vizes lett.- mondtam szomorúan.
Odaért
hozzám.
–Így
is gyönyörű vagy.- mondta és miközben karjai a derekam köré fonódtak egy
puszit nyomott a homlokomra. Elkezdte csókolgatni a nyakamat forró
érzéki ajkaival. Kezemet pólója alá csúsztattam és elkezdtem simogatni izmos
hasát. Mikor kezemet a hátára csúsztattam enyén megrándult és éreztem
csókjain, hogy elmosolyodik. Keze lassan felcsúszott oda ahol összekötöttem
magamon a törölközőt. Elkezdte szétkötni a szélleit, miután
szétkötötte lassan elkezdte széthúzni és várta, hogy ellenkezzek. Ám én nem
tettem. Szerettem őt és tudtam ez a tökéletes pillanat, hogy odaadjam
magam neki. Ekkor a törölköző egy hirtelen mozdulattal lecsúszott rólam és
szabaddá tette pucér testemet. Constantine szorosabban megölelt és tovább csókolgatott.
Forró csókjainak simogatásai felljebb csúszott a nyakamon, fel
a fülemig. Majd alig halhatóan a fülembe suttogott:- Gyönyörű vagy
hercegnőm.
Megragadtam
pólója szárát és lehúztam róla. A hátamat simogatta. Csókjaival borította
el a szám, a nyakam, és a vállam. Majd a nadrágját kezdtem
el kigombolni. Mikor az is lecsúszott róla felkapott és az ágy felé sétált
velem. Lágyan az ágyra fektetett, persze továbbra is kényeztetett forró
csókjaival. Kezemmel elkezdtem keresni az alsónadrágját, hogy leszedjem róla.
Lassan elkezdtem lehúzni róla közben testem a teséhez simult és...
-
Camilla!? Figyelsz?- összerezzentem amikor rájöttem, hogy az osztályban
mindenki engem néz.
A csengő
volt a megmentőm. Vége az órának, vége a bámulásomnak.
-
A házi feladatot a táblára írtam. – ordította el magát a tanár,
majd felém fordult.-Szerencséd volt Camilla Solitario. Vigyázz magadra.
-Aham.-
Mrs.Brown szavaira nem odafigyelve összepakoltam a könyveimet és
kirohantam az osztályteremből.
-Susie.
Légy szíves megmondanád mi a következő óránk.-fordultam oda kérésképpen az
egyik folytonos osztálytársamhoz. Amit meg is bántam.
-Menj
a picsába Camilla.- Szólt nem tús kedvesen. Egy pirospont mínusz ötven.
Haha most kedves vagyok.
-Igen,
ide fajul ez a világ. Kedvesen megkérdezem, hogy mi a következő óránk
erre így válaszol. Szépen tanítottak mondhatom.
-Kopj
le.
Odarohantam
a szekrényemhez, hogy belepakoljam az épp nemhasználatos könyveimet és
elkezdtem megkeresni az órarendemet. Mire megtaláltam becsöngettekés elkéstem
az óra elejéről, aminek egy szép letolás lett a következménye. Sebaj.
Végig
szenvedtem a gazdaságtant, az emelt szintű matekot, az irodalmat,
a biológiát, az informatikát és a drámaórát.
Suli
után elmentem az üzletbe, hogy vegyek friss spagettitésztát és sajtot. Persze
a szokásos szúrós tekintet nem maradt e laz eladóktól. Miért is maradt
volna el!? Amikor valaki más kimer állni a stílusa mellett és megmeri
mutatni, hogy milyen is valójában akkor máris rossz ember, bámulni, kinevetni
és ujjal kell mutogatni rá. Istenverte népség, utállom őket. Beskatulyázva
élnek akár egy bábukban rekedt hernyó és nem merik kiszakítani magukat onna.
Aki kiszakad onnan- ez esetben a pillangó.- azt bezzeg kitnevetik.
Nemtörődve
velük elindultam kifizetni a kiválasztott élelmiszert.
-Viszlát.-
Köszöntem el. Persze szavaim vagy süket fülekre találtak vagy nem is akarták
meghallani, hogy köszöntem.
Hazafelé találkoztam az egyik volt
iskolatársammal aki elmesélte, hogy egy másik iskolában már teljessen megjavult
és kitűnő lett az osztályzata.
-Örülök
Debbi, hogy sikerült rendbehoznod a dolgaidat. Reméllem többé nemfognak
zaklatni az akkoriban állítólagos barátaid. Rossz volt nézni ahogy bántanak és
emiatt romlanak a jegyeid is.
-Én
is reméllem.- Mosolygott rám. –Anyukádék még utaznak ?
-Igen.
Hála az égnek...-fújtam ki a levegőt hangosan, hogy lássa emiatt mennyire
megkönnyebbültem.
-Miért?
-Mert
nem vagyunk túl jó viszonyban.
-Aha,
oké. Akkor én mentem, szia.
-Szia.
–Viszonoztam köszönését és elindultam haza.
Mikor
hazaértem rögtön elkezdtem elkészíteni a spagettit.
Amint
befejeztem az edények elmosását lereszeltem a sajtot és felhívtam
Constantinet, hogy mikor jön. Miután letettem a telefont, tálaltam a spegettiket
mivel Constantine mindjárt ittlessz.
Épp
leraktam az asztalra a tányérokat mikor Constantine a konyhaajtó
keretének dőlt és komisz mosollyal sugerálta az arcom.
-Szia. – Jött oda hozzám majd magához ölelt.
-Szia. Miujság?
- Semmi különös. Veled valami új?
-Ahh semmi jó.- Csak kegyetlenül leégtem ma az
egész osztály előtt matekon mert, rád gondoltam. Nagyon szeretlek és ürülök,
hogy itt vagy velem és örülök a gyengéd ölelésnek is amit az imént kaptam.
Csak tudd, hogy nagyon szeretem mikor megölelsz. Olyan gyengéden hozzámérsz.-
gondoltam magamban.
-Akkor eszünk, vagy mi lessz?
- Ohh, persze ülj le hozok villát.
Odaszaladtam
a villákért a konyhapulthoz majd mikor megfordultam láttam, hogy
Constantine engem néz.
-Mi a baj? Miért néztél?
-Jahh, semmi csak elbambultam.- Megrázza
a fejét, majd elmosolyodott.
-Aha, akkor jó.- Hazudik, tudom, hogy nem mond
igazat.-Tessék.- adtam kezébe a villát amivel rögtön enni is kezdett.
-Ühm...Nagyon...Finom...-
Mondta teli szájjall.
-Örülök.Kaja
után megnézünk valamilyen filmet?-Kérdeztem felnézve rá. Nem válaszolt csak
bólintott és tovább tömte magába az ételt.
Nemtudtam tovább visszatartani egy mosolyt
mikor túl nagy adagot emelt a szájához így a szája szélle picit
maszatos lett.Nemtörődöm mosollyal legyintett egyet a karjával és
befejezte az evést.
-Köszönöm
nagyon finom volt.
-Szívesen.-
Tettem össze a két kezem és fejet hajtva meg is köszöntem, majd a mosogató felé vettem az irányt.
-Hadd,
majd én mosogatok te menj és keress valami jó filmet.
*
A
késői ebéd után bementünk a szobámba. Constantine levetette magát az ágyra
én pedig odamentem a filmekkel teli polcomhoz és levettem közüllük eggyet.
A kedvencemet. Egy horrort. Megfordulva végignéztem az ágyamon szétterülő
Constantine-on.
Vállig
érő fekete,elöl kicsit zöld haja a kék szemébe lóg. Félhold alakú vas
a gyönyörű telt ajka jobb felén. Az ajkai, azok a gyönyörűséges
ajkai, imádom őket. Remekül csókol vele.
Teste enyhén kigyúrva, nem mint azoknak a ronda pasasoknak az
edzőteremből ahova néha járok. Hosszú lábai kersztebetéve. Néhányan nem is
gondolnák, hogy már húsz éves. Számomra a legtökéletesebb pasi fekszik az
ágyamon és Nicolaus vodkát kortyolgat, fék nélkül. Durva.
-Hahó, figyelsz?- atyám, hozzám beszélt én
pedig őt bámultam az ajkamat harapdálva.
- Ömm, igen, azt hiszem figyelek. –Vigyorgok
rá elvörösödve.
-És akkor kérsz?- A kezében tartott
üvegre mutat és meglötyögteti a tartalmát. Nem is figyeltem, hogy mikor
veszi elő a fiókomból.
- Igen. Kérek egy kicsit.- Elvettem tőle és
beleittam.
Megittuk
az egész vodkát és már a film végére jártunk. Juhé. Jöhet a tanulás.
Jaaaj neee.
-Lekapcsolom
a tv-t és kapcsolok zenét.- mondta majd odament a tv-hez és
kikapcsolta.
Avanged
Sevenfold Nightmore albumát tette be. Így jobban megy a tanulás. Az ágyam előtti kisfotelbe ültem le, hogy
majd ott készítem el a házi feladataimat. Már épp húztam ki a táskám
cipzárját mikor Constantine odasétált hozzám és egy könnyed mozdulattal
átthajított az ágyamra majd rámvetette magát és csiklandozni kezdett. Eleinte
még nem éreztem a csiklandozáshoz társuló apró fájdalmat de egyre kezdte
szúrni az oldalam, ezek ellenére azért nevettem
-Az
az én helyem érted?!- Szűrte ki a szavakat összeszorított fogai között,
mert elég erősen küzdöttem ellene.
-Jó.
Igen, értettem.- Vihogtam neki és reméltem, hogy szavaim hallatán abbahagyja
csikizésem, mivel egyre erősebben szorítoota ujjait az oldalamba. De nemtette.
–Hagyd már abba. – Nevettem
-Nem
amíg meg nem tanulod, hogy az az én helyem akár a te szobád akár nem. Most
megtanulod, hogy hova ülj! –Nevetett velem eggyütt.
Lábával
lefogta az én lábaimat mivel elkezdtem őt rugdálni. Majd elkaptam a kezeit és hirtelen
mozdulattal a fejem fölé rántottam őket. A fejem mellett támasztotta
meg a kezeit, hogy teljes testsúlyával rám ne zuhanjon. Kicsit megiedtem
a közelségtől. Annyira közel volt, hogy éreztem forró, enyhén alkoholos
lehelletét. Gyönyörű szemeivel belenézett az én szemembe. Elolvadtam. Lassan
zihállunk mivel ő is és én is kifáradtunk miközen csikizett. Mellkasa néha-néha
nekem préselődött mikor levegőt vett. Nemtudom, hogy mit tegyek
ezért szemem a gyönyörű telt ajkaira téved. A szám kiszárad
amikor belegondolok, hogy milyen forrón és érzékien is csókol ezért megnyaltam
őket. Előbb a felsőt majd az alsó ajkamat, finoman, lassan. Újra
a szemébe néztem és megláttam, hogy ő is az ajkaimat méregeti és mosolyog.
Szeretlek.
Azt akarom, hogy vigyázz rám, hogy újra legyünk eggyütt. Hogy szeress és engem
csókolj, nekem mond milyen jó is velem lenni. Naponta ölelj magadhoz, csókolj
gyengéden míg nem kérem, hogy hagyd abba. Ne. Csókolásom ne hagyd abba soha,
soha többé míg szeretsz. Míg szeressük egymást. Sírj velem ha megbántasz. És akkor is ha épp boldog vagyok. Legyünk
újra egy pár. Csak ennyit kérek, kérlek figyelj rám.- gondoltam.
-
Csókolj meg. –Suttogtam alig hallhatóan. Nemtudom honnan ez a nagy
bátorság. Csak gondoltam és kimondtam mielőtt megállíthattam volna
a nyelvem. Kimondtam, igen kimondtam.
Jobb
kezét a fejem mellől a fülem mögé húzta és hüvelykujjával
végigsimított az arcomon. Lassan lehunyta a szemét és szájával az én szám
felé közeledett. Meg... Megcsókolt. Forrón érzékien ahogy szokta. Telta ajkai
alatt elvesztek az enyémek. Finom bizsergél járta átt a testemet és úgy
éreztem, hogy az övé vagyok. Csókol, engem. Szeretem. Teljesen összezavarodtam
annak ellenére, hogy én kértem meg erre.
Bal
kezével simogatni kezdett. A nyakamat. Tudja. Nem felejtette el, hogy mit
szeretek.
Ajkával
az állam felé csúszott és finoman harapdálni kezdte. A forró ajkai lágy
érintésként hatott az ajkamra, simogattak. Ahh. A nyakamra csúszott forró
ajka simogatása és néha-néha aprókat harapott. Mély levegőtt vettem. Kezemmel
elkezdtem pólója szélét keresni azzal a szándékal, hogy levegyem róla.
Hirtelen felhúzott az ágyról és lehúzta rólam az én pólómat, majd én az övét.
Szájat ismét a nyakamra tapasztotta és érzékien elkezdett lejjebb csúszni
a forró ajka, simogatta a bőröm ott ahol érte. Éreztem ahogy
hátracsúsznak a kezei amivel előbb a derekamat fogta. Széttkapcsolta
a melltartómat és lassan lehúzta rólam. A ruhadarab feltárta testem
ezen részét ahogy lehullott a földre. Szájával ismét lejjebb csúszott egy
kicsit majd nyelvével gyengéden a mellbimbómat kezte el nyalogatni.
Felnnyögtem hireteln érintésektől melyeket a nyelvével tett. Éreztem, hogy
elmosolyodik. Felemekedett, fejét a vállam és a nyakam hajlatábba
hajtotta és csókolgatta. Lassan a nadrágövéhez nyúltam és kikapcsoltam,
majd lehúztam róla amiből rögtön kilépett. Ezekután éreztem, hogy az enyém
következik. Jók a megérzéseim. Kipattintotta az övemet és lehúzta rólam.
Szája az enyémre tapadt és nem bírtam ki, hogy ne simuljak hozzá. Amilyen
erőssen csak tudtam hozzábújtam. Bőre forró égette az enyémet, ettől az egész
testem bizseregni kezdett. Bal kezével a derekamat fogta, jobb kezével
pedig a nyakamat és a hajamat simogatta. Én a derekát öleltem
átt. Majd jobb keze lecsúszott a derekamig és óvatosan megszorította. Ahh.
Éreztem, hogy a lábamért nyúl ezért felemeltem az eggyiket majd miután
megfogota és felemelt köré csavartam a másikat is. Uff. Éreztem ahogy
erekciója odalent növekedni kezd. Az érzés forró vággyal töltötte meg az
ereimet. Lassan odavitt a falhoz melynek finoman nekinyomott. Ezzel
megkönnyebbítve saját dolgát. Hátamat hűtöttte a hideg fal, míg testem
elülső felét Constantine bőre melengette.
Mivel nemkellett, hogy fogjon jobb kezét a nyamara bal kezét pedig
a derekapra helyezte. És csókolt gyengéden, érzékien és néha belém-belém
harapott. Szenvedélyesen faltuk egymást majd néhány perc elteltével az ágyhoz
vitt -lehúzta rólam a bugyimat majd a sajátja is ilyen sorsra
jutott.- és gyengéden lefektetett rá. Magunkra húzta a takarót. Ahol
megérintett ott bizsergést éreztem. Mikor elemelte kezét a bőrömtől az
könyörgésbe kezdett miszerint kívánta az érintését.
-A
kedvenc részed?- Kérdezte suttogva egy komisz mosoly kíséretében.
-Eltaláltad.-
Hajoltam ajkaihoz egy csókért.
Rajtam
feküdt közben csókolgatott. Lassan, de szexin széttártam a lábaimat, hogy
szabad utat adjak neki. Ekkor az éjjeliszekrényem fiókjába nyúlt és kivett egy
óvszert kicsomagolta majd simogatóan végighúzta kezét a hasamon majd
lejebb, ahol hozzám ért olyan érzés volt mintha tüzijátékok gyúltak majd
aludtak volna ki. Felhúzta.
Egy
könyed mozdulattal tárt lábaim közé furakodott
férfitestével, majd behatolt. Hangosan felnyögtem az érzésre, hogy újra
bennem van. Ajkai az ajkamon. Csókol. Csípőjével lassan, de ritmusosan elkezdett mozdogni. Hmm. A hasamban
lepkék röpködtek a gyönyörtől. Kinyitottam a szemem, hogy lássam
Constantine szexi arcát. Rámmosolygott, mikor visszamosolyogtam csókott nyomott
ajkaimra és lágyan elkezdte harapdálni őket. Majd, hogy jobban élvezzem
a játékot, bal kezével megszorította a csípőm és kicsit gyorsabban
kezdett el mozogni. Hátra vetettem a fejem. Nagyon élvezem mikor így
játszadozik velem. Felhajoltam és szájon csókoltam, visszacsókolt, de
gyorsabbított a tempón. Már mindketten hangosan ziháltunk az élvezettől mikor
eljött a végső gyönyör. Booker leszált rólam és mellémfeküdt.
Magához
húzott és megszorított. Arcát kócos hajamba fúrta és nagyot szippantott belle.
-Csodálatos
vagy.
-Te
is.- mosolyodtam el és egy apró csókot leheltem gyönyörű telt ajkaira.
-Nemszeretnél
lezuhanyozni?-kérdezte pár perc elteltével mikor már megelégelte az ágyban
fekvést.
-Meghívás
elfogadva.
Felültem,
de ekkor Constantine hátra rántott, rámfeküdt és pici csókokat nyomott pucér
nyakamra.
-Ne,
nepróbálj meg megint csikizni.-mosolyogtam.
-Nem
áll szándékomban.-nézett és hosszan megcsókolt, majd lemászott rólam és
felhúzott.-Akkor indulás.
Mivel
már mezítelen testünket semmi sem takarta nemvolt mit levennünk
a fürdőszobában.
Beszált
a zuhanyfülkébe majd kezét nyújtotta amit elfogadtam és én is beléptem
a vízsugár alá. Amint beléptem magához húzott jobb kezével hajamba túrt
míg ballal a csípőmet szorította és csókot lopott tőlem.
-Te
kis huncut.-kuncogtam hamisan.
-Reméllem
a te kis huncutod.- Uha, uha itt bajok lesznek.
Nemszóltam
rá semmit. Úgy is tudjuk mind ketten, hogy mi fog ezekután történni. Elmegy és
holnap már rossz ötletnek fogja ezt tartani. Mint mindig. De azért szavai
hatottak rám és elpirultam. Miért ne élvezhetném akár most ki
a helyzetet?-gondoltam nemtörődöm stílusba.
Míg
a tus alatt voltunk csak ölelkeztünk és szenvedélyesen csókoltuk egymást.
Egyszer csak elcsukta a vizet és felemelt, majd kilépett
a zuhanyfülkéből és a székre ült velem. Felkapta a kád széllén
lévő törölközőmet és elkezdte vizes hajamat törölgetni. Mosolygott.
-Ezek
a szemek. Gyönyörűek.-Nézett és egy puszit nyomott a homlokomra.-Most
felállok és a mosdó széllére teszlek majd sokszor, nagyon sokszor
megcsókollak.
Úgy
tett ahogy elmondta, majd csókolt csak csókolt és csak csókolt.
-Mennem
kellene.- Mondta elszontyolodva.
-Ne.
-Hány
óra?- Hajtotta fejét a vállamra és belé harapott.
-Nyolc
lehet.
-Akkor
megyek. Holnap majd jövök és befejezzük.
-Nemenj.-
Szavam hiába mert az akasztóról leakasztotta a köntösömet és rám húzta
összekötötte és felkapott akár egy királykisasszonyt.
-Akár
egy hercegnő.
-Aha.-
Válaszoltam hanyagul. Miért nem királykisasszony? Miért pont hercegnő?-
gondoltam durcásan.
Beértünk
a szobába lábra álított és a felöltözött.
-Akkor
holnap.- Fogta a fejemet két keze
közé és forró csókot nyomott a homlokomra. Majd elengette és elindult
haza.
-Aha,
holnap.-Mondtam a semminek magamelé bámulva még félig a csók
varázsában.-A franc, hogy én ennek mindig bedőllök. Ezt már áttéltem akkor
amikor szakítottunk. Volt az a sztori, – nevettem fel keserűen.- hogy szakításunk
után két hétre, mikor már együtt vol az új barátnőjével, velem találkozgatott
naponta és hát párszor csókolóztunk és le is feküdtünk. Khm, hát igen
lelkiismeret-furdalásom is volt utánna elég nagy. De ma már rájöttem, hogy
mindhiába, a csaj még annyit sem ért mint a papucsom. Főiskolára ment
franc tudja hova és összejött egy pasival. Persze Consantinenal csak
a harmadik pasi után szakított.
Ribanc. Mostanában nem hallottan róla. Na mindegy nekellene ezzel
foglalkoznom.
Felálltam
a kisfotelemba ahova időközben leültem és odamentem az asztalomhoz
a laptopomért. Leültem vele az ágy széllére és bekapcsoltam
a Facebookot. Semmi érdekes : 5 új megosztás unalmas játékfelkérések, 1
ismerősfelkérés- Bethenny Fey az újlány, 1 üzenet: Nora Korlova. Rákatintottam.
Nora
Korlova üzenete: Elvesztél csajszi :D
Camilla
Solitario üzenete: :D Ahha. Mint a könyvjelzőm ma. ;(
Válaszoltam
vissza remélve, hogy nemsokára online lessz.
Közben
felvillant egy kis ablak jelezve, hogy konstantin online van. Mosolyogva rákattintottam
az ablakra és már írtam is neki.
Camilla
Solitario üzenete: Helló. Haza is értél?
:D
Constantine
Black üzenete: Szia. Igen. Gyors vagyok ? :D
Camilla
Solitario üzenete: Mint a villám.
:‘D
Constantine
Black üzenete: :D Mit csinálsz?
Camilla
Solitario üzenete: Netezek, zenét
hallgatok (Green Day) :) te?
Constantine
Black üzenete: Net, zene (Paramore), vacsora, pihenés :D Blogot írsz? :)
Camilla
Solitario üzenete: Igen, igen :’)
jóétvágyat.
Constantine
Black üzenete: Köszönöm. :) Miről írsz?
Camilla
Solitario üzenete: A mai napomról.
:D
Constantine
Black üzenete: Nocsak... :D engem is beleítál ?
Camilla
Solitario üzenete: Igen :’) Hiszt te is beletartozál a napomba.
Constantine
Black üzenete: Uhha. És azt is
beleírtad, hogy szeretkeztünk?? :p Mert az igazán jóvolna :D elolvasnám, és
legalább tudnám, hogy mi tis éreztél. :)
Camilla
Solitario üzenete: :D Azt nem, nemvagyok
hülye. Egyébként meg nagyon jóll éreztem magam veled. :3
Constantine
Black üzenete: :3 Örülök neki, én is kellemesen
éreztem magam... :)
Camilla
Solitario üzenete: :) öhömm.. izé...
Constantine
Black üzenete: ?? mi az ?? :)
Camilla
Solitario üzenete: Jó volt téged újra
csókolni... :’)
Constantine
Black üzenete: Téged is. :’D
Mikor
megláttam, hogy mi tis írt majd kiugrott a szívem a mellkasombóll
annyira elkezdett verni. Nem örülhettem ennek sokáig, mert a mobilom
elkezdett csörögni.
Camilla
Solitario üzenete: :’) Pillanat. Mobilom van. :D
Constantine
Black üzenete: Oké... várok :)
A kijelzőn
Nora neve és képe villogott mellyet még akkor fényképeztem amikor ketten
piknikezni mentünk és épp televan a szája pillecukorral és úgy vigyorog.
Elmosolyodtam majd felvettem.
-Szija
csajszíí.- ordított bele mielőtt megszólalhattam volna.- A hullaházban vagy?-
kérdezte gondolva a házunkra.
-Szia,
igen. Miért?- Amint kimondtam az igen szót, Nore letette a mobilt.- Jön
a boszi, nemlessz nyugodt eltém. Már megint.- nyögtem fel hangosan.
Camilla
Solitario üzenete: Vagyok. :) De megyek
is mer pillanatokon belül jön Nora és talán Seth is. :D:
Constantine
Black üzenete: :D Oké... :D Seth
a múlthéten nálatok aludt Norával? :D
Camilla
Solitario üzenete: Igen :D hárman
voltunk egy ágyon x’)
Constantine
Black üzenete: Kellemes :D Na menj dobj
össze valami szendvicset ezeknek :D
Camilla
Solitario üzenete: Megyek is. :D Szia :)
Constantine
Black üzenete: Helló. Holnap érted
megyek pontosan ötre :D Készülj addigra fel :p meglepi lessz :D
Camilla
Solitario üzenete: Már alig várom :)

Kijelentkeztem és lecsuktam a laptopomat. Ahogy Constantine ajánlotta bementem a kajába és összedobtam valami kaját. Egy ásványvizes palackal és három pohárral tértem vissza a szobámba majd a tálcát leraktam az éjjeliszekrényemre. Felcsuktam a tv-t, hogy legyen valami háttérzaj amíg széttszedem az ágyam és felrázam a párnám. Elkészültem és mivel még mindig nemjöttek meg leültem és kezembe vettem a távirányítót. Tíz percig kapcsolgattam mikor is kopogtattak az ablakon. Jajj ne.
-Ez most komoly?- nyitottam ki az ablakom és kihajoltam rajta. Nora és Seth várták, hogy beengedjem őket. Az ablakomon keresztül.- Ennél jobb belépőt ki sem találhatnál magadnak. Légysszives legkközelebb a tetőn keresztül gyertek. Robbantsatok rajta lyukat, hogy beférjetek.
-Úgylessz. Na gyere ide, de rég láttalak.- mászott be az ablakon és ölelt magához.
-Szerdán találkoztunk.- néztem rá hitetlenkedve.
-Igen, de az már tegnap előtt volt.- mosolygott rám kölyökkutya szemeivel.- Gyere már Seth, Bambi megfázik.- kiabált ki az ablakon.
-Ki az a bambi?
-A kiskutyánk.- felelte Seth Nora helyett.
-Mióta van kiskutyátok?
-Ma óta. Nora ma úgy gondolta kell neki. Én meg megvettem mivel te is tudod, hogy milyen anyás.
-Igen, tudom.
Végignézve rajtuk egy igazi szerelmespárt látott az ember. Tökéletesen egybe passzoltak. Nora hosszú gesztenyebarna haja tökéletesen illett haloványfényben csillogó kék szeméhez ami akkora volt akár egy ölelést kívánó kölyök kutyáé. Hat centivel volt alacsonyabb nálam, de ehhez persze társult a tökéletes alak és a gömbölyű keblek is. Szép látványt nyújtott és a mellette álló Seth is. Seth magasabb volt Noratól, mogyoróvaj színű haja csak a füléig ért. Ragyogó zöld színű szemébe lógtajk tincsei, vékonyan ívelt szája mosolyra húzódik mikor Norara pillant. Szélles vállával és kockás hasával ámulatba ejtette a lányokat. Seth és Nora a tökéletes pár. Már négy éve együtt vannak, kicsit korán kezték a randizgatást főleg Nora akinek már 13 éves korában kettő pasija is volt. De mindenki tökéletesen tudja, hogy Seth a hozzá való férfi. Egy nyári napon ismerkedtek össze a Locarno Beachen mikor megrendezték a családok versenyét. Nora anyukája meghívott magukkal, ő is ismeri a történetem. Tudja, hogy nemjövök ki jóll anyuval. Franket meg csak úgy nemhívhattam el, mert anyu folyton rajta csüng. Amikor mi voltunk a soron, hogy megmutassuk milyen család is vagyunk, akkor Nora volt az első akinek egy kijelölt futópályán kellett futnia a homokban. De szegénykémnek félúton kibicsaklott a lába, az első aki odafutott neki segítteni az Seth volt. Nora akkor szeretett belé Sethbe. Nora szülei meghívták egy vacsorára a Lowood családot. Mindenki kijött mindenkivel, egy év múlva pedig Seth és Nora elkezdett járni. Azóta a nap óta elválaszthatlanok.
-Elfutok keresek valami tálat a kutyusnak.
-A konyhában még megvan Chanel régi tálja.- kiáltottam Nora után aki kiszaladt a szobámból.
-Ki vagy mi az a Chanel.-nézett rám Seth értetlenül.
-Anyám kutyája volt. Három évvel ezelőtt elszökött.
-Miért pont Chanel ?
-Anyám szereti azt a márkát. De azérrt megértem, hogy elszökött szegény kutya.
-Elhiszem.- mondta eggyüttérzően.- Mikor is jönnek haza Baliról ?
-Még van két és fél hetem, pont a születésnapom után.
-Aha.
-Meg az a tál.- jött vissza Nore egy vízzel teli kutyástállál amin a „Chanel“ felirat volt látható. Letette madj kivette Seth kezéből Bambit és a tál fölé rakta. A kutya rögtön lefetyelni kezdte a vizet.
-Szomjasovt. Mondtam, hogy hozzál magaddal az útra vizet.- szidta le a guggoló barátnőjét.
-Tényleg. Ti hol is voltatok este kilenckor egy kiskutyával?- néztem kérdőn kettejükre.
-Sétáltattam őket a Locarno Beach Parkban.
-Hé sétáltattál minket?Képzeld voltunk a parton is.- először sikkantott fel Sethre majd fordult hozzám.
-Örülök.- mosolyogtam vissza.
-Neked milyen a péntek estéd?- fordult felém kérdőn Seth.
-Hát este kilenckor a szobámban állok egy tökéletes párral akik az ablakon másztak be egy Bambi nevű kiskutyussal. Ennél tökéletesebb nem is lehetne.- röhögtem fel majd ők is csatlakoztak hozzám.
-Ezekszerint mindenki estélye jól telik.- törölgette a szemét a legjobb barátnőm nevetés közben majd nagyot ásított.
-Szerelmem irány az ágy, ma korán talpon voltunk.- hesegette Seth az ágyamba a barátnőjét.
-Szép. Annak ellenére, hogy van külön lakásotok nagyon szerettek nálam aludni.-húztam az ágy mellé egy fotelt és raktam bele egy kis pakrócot amin Bambi nyugodtan elalhat.
-Én szeretek ittlenni.- bólogatott Nora.
-Én pedig szeretem ha ittvagytok, de elfoglaljátok az egész ágyam.
-Ja bocsi.- mosolygott és elnyomott egy ásítást.
-Semmi baj. Jövő héten én alszok nálatok.
-Megbeszélve.
-Jó de most alugy.- parancsoltam rá a barátnőmre.- Jó éjt.
-Viszont.-mondták tökéletesen egyszerre.
Amint befeküdtem az ágyba és lehunytam a szemem rögtön e lis aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése